Aktuális

117 milliót nyert a titokzatos békési lottózó

M. S.

Létrehozva: 2015.10.06.

Lottólázban ég egy 19 ezres alföldi város. Békés lakói egy emberként találgatják: Talán a szomszéd vitte el a szombaton kisorsolt Joker-számért járó 117 millió forintot?

A helyiek azt is tudni vélik, melyik lottózóban adták fel a vagyont érő szelvényt.

– A hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom – mondta a Borsnak sejtelmesen Barta István Zoltán, a Posta Partner lottózó tulajdonosa. – Annyit elárulhatok, hogy ha valóban az én üzletemből származik a szelvény, akkor szinte bizonyos, hogy a győztes békési illetőségű. A városban kevés vendégmunkás dolgozik, és kicsi az átmenő forgalom, a boltomba szinte csak helybéliek járnak. Korábban egyszer fordult elő, hogy egy ötmillió forintot érő sorsjegy talált gazdára. Az egy mesébe illő történet volt. Egy fekete ruhába öltözött, gyászoló hölgy jött a nyereményért, egy hete köztemetésen búcsúztatta a férjét, olyan szegények voltak. A nyeremény reményt adott neki, el is sírta magát meghatottságában – idézte a dicső múltat Barta.

Jokert lottójátékok (Ötös lottó, Hatos lottó, Skandináv lottó), illetve a Kenó, a Luxor és az Eurojackpot kiegészítő játékaként lehet játszani. A fogadó akkor nyer, ha a Joker hat számának utolsó 2, 3, 4, 5 vagy mind a hat számjegye egyezik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült