Aktuális

Védelmezik a prostizó magyar válogatott focistát

Bors

Létrehozva: 2015.10.10.

A nevét követelik, de ismeretlenül is védelmükbe veszik a prostiügybe keveredett magyar sztárfocistát olvasóink. 

Külföldön is ismert magyar sztárfocista rendelt magának prostituáltakat, neve és kézzel írt levele is szerepel a Répás-ügy irataiban, számolt be róla pénteken a Bors. A cikkünkhöz fűzött hozzászólásaik alapján úgy tűnik, olvasóink nem ítélik el a két lány szolgálataira is igényt tartó, válogatott labdarúgót.

„Akkor sem értem, ez mitől bűncselekmény. Mármint prostizni. Adót nem fizetni a bevételből, az nem ugyanaz. Márpedig itt nem a pénzről beszélünk” – írta egyikük, amelyre ez a válasz érkezett: „Elvileg nem bűncselekmény. Valakinek b*szhatta a csőrét az üzlet. Még mindig jobb, mint egy útszéli, benarkózott k*rva. (...)”

Egy másik olvasónk így vélekedett: „Egyszerűen nem is értem, keríteni (gyanú szerint Répás) bűncselekmény, „szexmunkát” végezni, illetve ilyen szolgáltatást igénybe venni nem az. Nem kellene diszkrétebben kezelni a kuncsaftokat?” – tette fel a kérdést, majd a képviselők hasonló ügyeiről és a mentelmi jogról írt. „A politikusokat nem merik berendelni a rend bátor őrei, nyalnak ezerrel!” – jelentette ki másikuk, és persze voltak, akik a Borsot bírálták, mondván, le kellett volna írni a prostituáltak és a sztárfocista nevét is.

Az ügyhöz kapcsolódva a prostitúció törvényi szabályozása is szóba került.

„Legalizálni kell a közvetítést, és jól meg kell adóztatni. Ha már felszámolni nem lehet...”

Akadt, aki a magyar foci helyzetén élcelődött.

„Most, hogy beimádkoztuk magunkat a csoport harmadik helyére, és sikerrel vettünk egy amatőrcsapatot, jó tudni, hogy vannak sztárfocistáink is.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól