Celeb

VV Ágica kiakadt a fenekére tett csillagtól – videó

ozs

Létrehozva: 2015.10.10.

V-alakba emelt lábak, mászás négykézláb, mindezt ráadásul bikinibugyiban. Nem csoda, hogy VV Ágica popsijára utólag csillag került. 

Szögeczki Ági meglepődött azon, hogy a TV2 Ezek megőrültek! csütörtöki adásában olyan jeleneteket is láthattak a nézők, amelyeken a játék hevében félrecsúszott bikinije, és többet láttatott a kelleténél, hiszen ő maga nem is emlékszik a történtekre. Bár az adásba került felvételeken csillagokkal takarták ki azt, amit a bikinialsónak nem sikerült, az egykori valóságshow-sztár még ennyit sem szeretett volna megmutatni.

– Nem csináltam semmit, nem látszódott semmi, el van ez az egész túlozva – reagált a Borsnak a negyvenéves édesanya, akinek alakján nem hagyott nyomot a szülés.

Ágica maga is keresi a magyarázatot a történtekre.

– Annyi megmaradt erről a napról, hogy ezen az estébe torkolló forgatáson annyit csúsztam és estem akaratom ellenére, mint előtte a két hét alatt összességében. Az volt inkább a gond, hogy nagyon magasról csúsztam vissza többször. És ahogy repültem, úgy alakult ki ez a „ruhabaleset”. Ezt a helyszínen nem vettem észre – elevenítette fel a történteket Ágica, aki az augusztusi hőségben forgatta a játékot, így érthető, hogy nem viselt volna el magán több ruhát. De arra is emlékszik a valósághősből újságíróvá lett híresség, hogy a játék közben mennyire figyelt a részletekre.

– Emlékeztem rá, hogy a csúszás közben a melltartómat meghúztam, és rögtön az volt az első kérdésem a szerkesztők, stábtagok, meg tán még Majka felé is, hogy ugye nem látszott ki semmi. Mindenki azt válaszolta, hogy nem. Én sem hiszem, hogy bármi ki- vagy belátszódott volna – magyarázta Ágica, ezért nem érti, miért volt akkor kitakarva azokkal a hatalmas csillagokkal.

– Egyébként meg az vesse rám az első követ, akivel nem fordul elő ilyesmi, ha bikiniben strandol, játszik, szórakozik, vagy bármit is csinál – zárta le a témát Ágica, akinek a videója a Bors oldalán is nagy sikert aratott. A férfiolvasók csak azt sajnálták, hogy a csillag mindent eltakart.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501019
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501019
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók