Celeb

Eladta a házát, kifizette hitelét Szulák Andrea

Bors

Létrehozva: 2015.10.14.

Megszabadult budai luxusingatlanjától és a hozzá kapcsolódó nyomasztó hiteltől az énekesnő, aki nemrég szakított gyermeke apjával.

Tiszta lappal, anyagi gondok nélkül kezdhet új életet Szulák Andrea. Az énekesnőnek teljesült az álma, hosszú évek kínlódása után sikerült végre eladnia II. kerületi luxusingatlanját.

Azt a budai, 257 négyzetméteres otthont, amely egykor gyerekzsivajtól volt hangos, Andrea ott élte élete legboldogabb pillanatait volt párjával, Gyarmati Gáborral, hiszen közös kislányuk, Rozina oda született. Szulák szívérôl hatalmas kő eshetett le, amikor az érdeklődők közölték vele, hogy megvásárolnák az ingatlant, hiszen a Hal a tortán című műsorban elárulta: a hatalmas kölcsön miatt 97 éves koráig eladósodott.

A ház tulajdoni lapjának széljegyzetéből kiderül, hogy tulajdonjog-bejegyzés, ingatlan adatainak változása és a legfontosabb, a 25 millió forintos önálló zálogjog törlése iránti kérelmet adtak be a földhivatalnál, vagyis: folyamatban van Szulák kölcsönének törlése, ugyanis ő a ház egyedüli tulajdonosa. Azt nem tudni, mennyiért kelt el a szaunás, rengeteg szobás ingatlan, egy biztos: a műsorvezető 84 millió forintért hirdette.

A színésznőről sokan azt gondolhatják, hogy luxuséletet él, de ô úgy érzi, ez nem így van.

– Annak ellenére, hogy azt terjesztik rólam, meg tudnám venni a Lánchidat, ez nem így van. Teljesen átlagos életet élünk, és ahhoz ez a ház túl pazar, túlságosan nagy léptékű – mondta fájó szívvel Andi két évvel ezelőtt a Hal a tortán című műsorban, ahol épp ebben a házban látta vendégül kollégáit.

Oszvald Marika akkor felajánlotta: szívesen megvenné a gyönyörű házat. Szulák erre csak annyit mondott: hálás lenne, mert legalább nem kellene 97 éves koráig fizetnie a svájci frank alapú hitelt.

Az énekesnő ugyanis 2002-ben 25 millió forintos kölcsönt vett fel, majd hat évvel később ismét hitelt kért. Hatalmas összegű, 274 ezer svájcifrank hitelért folyamodott, amely mostani árfolyamon körülbelül 78 millió forint, de az árfolyamrögzítésnek köszönhetően 70 millió forintra csökkent.

Szulák gondjainak egy része tehát megoldódni látszik, egyedül ugyan, de új életet kezdhet a kislányával.

Széljegyzet

Tulajdoni lap tartalmát érintő kérelem esetén a beadvány iktatószámát a benyújtás napján a tulajdoni lapra rávezetik, ez a széljegyzés.
A széljegy a bejegyzés, feljegyzés, átvezetés iránti eljárás megindítását tanúsítja, egyben jelzi az ügyek elintézésének sorrendjét is.

A széljegy tájékoztató jellegű, mivel a földhivatal ekkor még nem döntött arról, hogy a kérelemnek helyt ad vagy elutasítja. A tulajdoni lapot megtekintőket ugyanakkor figyelmezteti arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás tartalmában változás várható – kaptuk a felvilágosítást a földhivataltól. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel