Celeb

Teljes a káosz a TV2 kulisszái mögött

Bors

Létrehozva: 2015.10.17.

Az ott dolgozók ugyanis nem tudják, hogy ki az új tulajdonosa a cégnek, de ami még ennél is jobban aggasztja őket az az, hogy vajon ez az egyedülálló médiatörténeti helyzet hogyan befolyásolja majd az ő megélhetésüket.

Mint ismeretes, csütörtök délután Andy Vajna ünnepélyes keretek között jelentette be a TV2 megvételét. Ám néhány óra múlva a Fidesz kötelékéből fekete bárányként távozó Simicska Lajos köreibe tartozó Fonyó Károly robbantott: a TV2 már az övék, megelőzte Vajnát, mert ő már korábban megvette. Viszonylag kevesen értik, hogy mindez hogyan történhetett. A csatorna dolgozói és sztárjai körében is hasonló a bizonytalanság.

– Az elmúlt héten nem jártam bent, de olyan híreket kapok a csatornától, hogy nem is nagyon bánom. Állítólag alig vannak bent, akinek dolga van, megcsinálja, és igyekszik minél hamarabb lelépni az épületből. Főleg a hírműsorok munkatársai vannak be­rezelve, senki nem tudja, mi lesz – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

Elmondását erősíti, hogy pénteken állítólag Yvonne Dederickék kör-e-mailben próbálták megnyugtatni a dolgozókat, nincs okuk az aggodalomra. De ez a többségre nem hatott, pláne azok után, hogy a semmiből felbukkanó Fonyó Károly az ATV Egyenes beszédben azt állította, a TV2 tulajdonjogát ő maga is Simon Zsolttól és Yvonne Dedericktől szerezte meg.

Zárolhatják a TV2 tőkéjét

A Bors megkérdezett egy elismert jogászt is, foglaljon állást a kusza helyzetben, vajon kié lehet most a TV2.

Dr. Fekete Tamás azt mondja, ha minden bejelentés igaz, jogilag egyszerűnek tűnik a helyzet. – Amennyiben valóban egy opciós joggal élt egy másik fél, és az időben megelőzte az adásvételi szerződést, akkor az az érvényes – magyarázta a szakértő, hozzátette: feltehetően csak egy polgári per tisztázhatja majd a pontos viszonyokat, amelynek az is lehet a következménye, hogy az eljárás idejére a csatorna működését felfüggesztik vagy korlátozzák, tőkéjét zárolják. 

A csatorna a nem várt forgatókönyv ellenére megtartotta a csütörtök estére szervezett, nagyszabású 18. szülinapját. Így meglepetéspartinak is beillett a Kioskban megtartott buli, ahol üzleti partnereiket látták vendégül. Az ingyenpezsgőt szürcsölgető, oldott hangulatban fecsegő közönség kevéssé volt kíváncsi a TV2 tizennyolcadik születésnapja alkalmából összeállított ünnepi műsorra, inkább azt próbálta találgatni, hogy az ellentmondó bejelentések után valójában kié lehet a TV2.

Az a benyomás alakult ki, hogy ezt csak két ember, Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a jelenlegi társtulajdonosok tudhatják. Mosolyogva járkáltak a vendégek között, nem úgy tűntek, mint akiket szörnyű gondok emésztenek, de ha igen, akkor jól titkolták. Hivatalosan csak annyit közöltek: Vajna cégével írtak alá szerződést, és amíg az adásvétel le nem zajlik, addig ők vezetik tovább a csatornát.

Egy bennfentes ezt mondta ironikusan a Borsnak:

– Yvonnéknak csak feltűnt volna, ha két nappal ezelőtt eladták volna a csatornát Simicskáéknak. Nem hiszem, hogy ezután kötöttek volna egy szerződést Vajnával is. De ha igen, akkor nagy játékosok.

A TV2 egyik alkalmazottja többük véleményét fogalmazta meg:

– Nekünk mindegy, ki a tulaj, csak jöjjön a fizetés.

A Bors munkatársai sorra tárcsázták a TV2 vezető arcait, de senki sem akart nyilatkozni. Hangjukból úgy tűnt, hogy komolyan aggódnak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116644_auto_resized.jpg
life.hu

Ha nem akarsz "olcsó" megjelenést, ezeket a ruhadarabokat ne viseld

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135992_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Szakad a hó az Írott-kőn, bekeményített az április

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez