Muzulmán hitre tért, a gyerekei már magyarul sem tudnak. Ő Horthy Miklós unokája, a Mekka felé fordulva imádkozó Horthy István.
Budai otthonában fogadta a Mandiner munkatársát Horthy Miklós kormányzó unokája, István, aki évtizedek óta muzulmán, és felvette a Sharif nevet.
István eleinte egy Szubud nevű mozgalom tagja volt, ez egyfajta életmódot és tanítást jelent, de állítása szerint az iszlám hit nem ebből következett.
– Amikor a Szubudot megtaláltam, sokáig úgy éreztem, hogy nekem nem kell vallás. Amikor elkezdtem dolgozni, rájöttem, hogy a vallás is használ. Tizenhét éves voltam, amikor a Szubudba beléptem, és csak 1966-ban, 25 évesen lettem muszlim – mesélte. Úgy tartja, a napi ötszöri ima volt számára vonzó, amit a mai napig megtesz.
– Nagyon szeretem a kereszténységet, de annyi okos ember taglalta már, hogy eltűnt belőle szinte minden, ami valódi. Nincs benne az az eredeti erő és kapcsolat, amelyet az iszlámban érzek – magyarázta.
Horthy Miklós unokája szerint azonban az Iszlám Állam harcosai nem igazi muszlimok, hiszen embert ölni bűn. Sharif azt sem tartaná különösen nagy problémának, hogyha száz év múlva minden magyar muzulmán hitre térne át.
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója volt István nagyapja. A második világháború végén felmerült, hogy háromévesen királlyá koronázzák, de a család elmenekült Magyarországról.