Celeb

Norbi: kövérnek csúfolták a fiam

GYLF

Létrehozva: 2015.10.24.

Tanulmányi eredményei romlottak, iskolatársai csúfolták, túlsúlytól szenvedett – Schobert Norbi kisfia apja sorsára jutott.

A semmiből építette fel a birodalmát, ma már emberek tízezreinek segít az egészséges életmód kialakításában. Mindeközben Schobert Norbi csak az elmúlt hónapokban döbbent rá, nagyobbik fia, Norbika, súlyos gondokkal küzd.

– Gyakran volt rosszkedvű, unott, a tanulmányi eredményei is romlottak. Sokszor kellett leülnöm vele beszélgetni, hogy megtudjam az okokat – válaszolta Norbi a Bors kérdésére. – Aztán elárulta a titkát: az iskolában kipécézték ma­guknak a gyerekek, csúfolták, bántották. A súlya pedig egyre csak gyarapodott. Értetlenül álltam a helyzet előtt, hiszen ugyanazt kapta tízóraira, uzsonnára, amit itthon is eszünk. Végül az iskolába kellett bemennem, hogy összeálljon a teljes kép – magyarázta az édesapa, aki érdekes dolgokat tudott meg, miután beszélt a tanárokkal.

– Kiderült, hogy Norbika a ne­ki készített egészséges szendvicseit gyakran elcserélte másokkal, a konyhás nénikkel meg egész egyszerűen úgy összebarátkozott, hogy a kérésére bármikor adtak neki repetát az ebédből. Ekkor jöttem rá, a fiam ugyanazt az életet éli, mint én gyerekkoromban. Hetek munkája volt, mire sikerült rábírnom, kezdjen el teniszezni, Réka pedig rávette, járjon az óráira.

– És ahogy teltek a napok, egyre nagyobb kedvvel tette mindezt. Olyannyira, hogy az élete részévé vált. Nem az az eredmény, hogy a testsúlya tizenöt százalékát leadta alig fél év alatt. Ma már nincs nap, hogy ne hozna haza csillagos ötöst, a mozgás ugyanis nem csak a koncentrálóképességre, az intelligenciára is jó hatással van – magyarázta Norbi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522911
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”