Amerikában habzsolja az életet Szepesi Niki

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 03. 10:15
Újfajta élvezeteknek hódol mostanság az Én, a szexmániás című sikerkönyv szerzője. A visszavonult úszónő Amerikában utazgat.
Vtr

– Nekem a nyáron kimaradt a pihenés, ezért most pótolom – üzente a Borsnak Szepesi Niki. Elárulta, odavan Amerikától, az emberek jó fejek, segítőkészek, közvetlenek. Amikor még aktív versenyző volt, edzőtáborok során megfordult Key Westen, járt Mexikóban is, de az egészen más volt.

– Akkor ingerszegény környezetben vagyunk, a munkáról szól a dolog, nem pedig arról, hogy nevezetességeket nézegessünk – mondta. Tíz napot töltött Los Angelesben, azt mondta, szédítően hatalmas, onnan pedig át­ruccant két napra Vegasba, s játszott is.

– De csak kis téttel, s persze vesztettem – tette hozzá. A túra minden percét élvezi, csalódást csupán az okozott neki, hogy Malibun nem találkozott a vízi mentő, piros gatyás David Hasselhoff-fal.

– Mielőtt megkérdezné: nem pasizni jöttem. A párom otthon vár rám – jelentette ki, majd így folytatta: – Ha az ember öt hetet eltölthet itt, az eleve extrém, de ha belegondolok, a delfinekkel úszás a mexikói Cozumel szigetén minden képzeletet felülmúló él­mény volt. Aki olyan helyre utazik, ahol átélheti, ki ne hagyja!

A nyaralás során amúgy egyik unokahúga a társa, együtt utaz­gatnak, s látogatták meg a másik unokatestvérüket, akinek Los Angelesben fodrászszalonja van.

– Ott nála laktunk, Floridában pedig egy régi barátomnál, ami nagy segítség volt, a szállás ugyanis roppant drága – mondta Niki, aki hiába utazott több tízezer kilométert, ráébredt arra, milyen kicsi a világ:

– Sarasotában összefutottunk Kovács Kokóval. Együtt vacsoráztunk.

Adódik a kérdés, egy ilyen nyaralás mennyibe fáj az embernek, s egyébként is, miből volt rá pénze?

– Hogy mennyi van a bankkártyámon vagy a pénztárcámban, ahhoz senkinek semmi köze. De annyit elárulok, hogy szinte az egész évet végigdolgoztam edzőként, és pontosan egy évig spóroltam az útra. Mindent alaposan megszerveztünk – zárta az élménybeszámolót, de csak azt. Az útból még két hét hátravan.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.