Celeb

Rákos édesanyjáért énekel Karcsika a Got Talentben

kbv

Létrehozva: 2015.11.06.

Több mint megható, ahogyan a hat­éves Karcsika a Hungary’s Got Talent műsorában rákos édesanyja gyógyulásáért énekel.

Évek óta küzd a rákkal Janacska Olga, akinek nemcsak a halálos kórral kell szembenéznie nap mint nap, hanem azzal a nehézséggel is, hogy nyolcvanezer forintból egyedül neveli hatéves kisfiát.

Olga árvaként nőtt fel, férje évekkel ezelőtt elhagyta, s míg fiáért az iskolába rohan, a kemoterápián egyeztet időpontokat, és számos műtétjét próbálja úgy beosztani, hogy a fiúcska sose maradjon felügyelet nélkül. Az asszonynál évekkel ezelőtt mellrákot diagnosztizáltak, azóta harminchárom kemoterápián és sugárkezelésen van túl, de még mindig nem gyógyult meg.

Érte, miatta lép szombaton az RTL Klub Hungary’s Got Talent színpadára kisfia, Szolga Károly Edvárd, aki azért szeretné megnyerni a főnyereményt, hogy a pénzből édesanyját segíthesse. Ők csak ketten vannak egymásnak, egymásért élnek.

– Kétéves korom óta énekelek, szeretném, ha énekes válna belőlem. Azért jöttem ebbe a műsorba, hogy sok pénzt nyerjek, és anyukám gyorsan meggyógyuljon – bizakodott őszintén bemutatkozó filmjében a fiúcska, akinek édesanyja a Borsnak azt is elárulta, fia nagyon szorgalmas, karatézni és zeneiskolába is jár.

– Sajnos nem túl rózsás az életünk, de próbálok mindent megtenni, hogy boldogok le­gyünk. Egész pici kora óta tudja, milyen beteg vagyok, hároméves volt, amikor elmondtam neki. Szinte ő ápol engem, én pedig miatta küzdök. Re­mélem azonban, hogy egyszer túl leszünk rajta – mondta Olga, aki ha nincsenek fájdalmai, koncertekre, moziba viszi a kisfiát.

– Ahogy bírom, úgy me­gyünk mindenhova. Hála a jóistennek, alapvetően boldog gyerekkora van, nem hagyom, hogy szenvedjen.

Olga és Karcsi dolgát nehezíti, hogy ilyen betegen alig találnak albérletet, ugyanis aki megtudja, hogy az anya a gyilkos kórral harcol, azonnal becsukja előttük az ajtót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690816
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690816
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...