Aktuális

Friss: súlyos ítélet a fagyállós gazdának

H. Á.

Létrehozva: 2015.11.11.

V. Pál 2013 őszén mérgezte meg fagyállóval meggyborát Vácszentlászlón. Ebből ivott a hozzá betörő Sz. László, aki ezután meghalt.

Emberölés kísérletéért hét év börtönre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék V. Pált. A vácszentlászlói gazda megelégelve a portáját dézsmáló tolvajokat fagyállót kevert meggyborába.

A vádban súlyos testi sértés volt, az ítélet pedig: emberölés. 

A bíróság újranyitotta a bizonyítási eljárást, egy pszichológus-szakértőt hallgattak meg, aki teljesen normálisnak és beszámíthatónak ítélte meg a vádlottat. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta: "Nem tudja visszaforgatni az idő kerekét, nagyon sajnálja. Azt gondolta, ha rossz lesz a bor, akkor nem jönnek be a kertjébe lopkodni."

"A terv az volt, hogy belerakom, és majd jól összefossák magukat" – mondta korábban.

Ám a hozzá betörő Sz. László miután ivott a borból, meghalt. Az áldozat a bor mellé 4Mec nevű dizájnerdrogot is fogyasztott. Egyik barátja is ivott a borból – ő nem drogozott – de ő enyhe lefolyású mérgezéssel megúszta.

Korábban úgy volt, hogy már október közepén ítéletet hirdetnek az ügyben, de ezt elhalasztották. Az ügyész korábban életveszélyt okozó testi sértésért öt évet kért a fagyállós gazdára.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek