Test és lélek

Bors-recept: bíborban született ételek

Bors

Létrehozva: 2015.11.16.

A céklát leginkább a színe és rendkívül magas vitamintartalma miatt szeretjük, az íze picit megosztó. Azonban friss társalapanyagokkal, fűszerezéssel és jó receptekkel a hideg hónapok legütősebb zöldsége lehet. Sok arca, felhasználási módja van, ha magunk mögött hagyjuk a savanyúságnak készített céklát, egy új világ nyílik meg előttünk.

Sütőtökös-céklás pizza feta sajttal

Hozzávalók: 2 nagy saját készítésű vagy boltban vásárolt pizzalap a paradicsomos alaphoz: 45 ml olívaolaj 1 hagyma apróra vágva 2 gerezd fokhagyma apróra vágva 1 doboz (30 g) sűrített paradicsom 1 doboz (400 g) konzerv (koktél)paradicsom só frissen őrölt fekete bors a feltéthez: 4 cékla megtisztítva, negyedelve 30 ml méz2 szál kakukkfű apróra vágva 2 gerezd fokhagyma apróra vágvaegy kisebb sütőtök negyedekre vágva 250 g feta sajt pici fahéj só bors

A paradicsomos alaphoz melegítsük fel az olajat egy közepes méretű serpenyőben. Adjuk hozzá a hagymát, majd a fokhagymát, és pirítsuk 5 percig. Ezután adjuk hozzá a paradicsompürét és a konzerv paradicsomot, vegyük közepesre a lángot, és főzzük 12-15 perc alatt készre. Sózzuk, borsozzuk. Tegyük félre.

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. Tegyük a céklát egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, csorgassuk rá a mézet, szórjuk rá a kakukkfüvet és tegyük rá a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, majd süssük 15 percig.
Ezután tegyük hozzá a negyedekre vágott sütőtököt, amit szórjunk meg fahéjjal. Toljuk vissza a sütőbe további 20 percre. Készítsük elő lisztezett felületen a pizzalapokat, és ha szükséges, süssük elő őket. 

Ezután kerül rá az előzőleg elkészített paradicsomos alap, majd a cékla és a sütőtök, végül a kockákra vágott feta sajtot is morzsoljuk rá. 20-25 perc alatt süssük aranybarnára.

Zöldséglevet is készíthetünk

A céklalé sárgarépalével kombinálva kitűnő májtisztító. A tisztításban főleg a zsírtalanítást végzi a májban. Ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat. Naponta két-három alkalommal egy-egy pohár céklalé ajánlatos azoknak, akik menstruációs zavarokkal küzdenek, amit gyógyszerek helytelen adagolása vagy mellékhatása, illetve szintetikus hormon adagolása okozhat a szervezetbe.

Mindennapi plusz

Sütőtökös italok
Süli Sándor bártender, oktató

Az ősszel együtt beindul a sütőtökszezon is. Ezt a kedvelt zöldségfélét nem csak magában fogyasztva, köretként és levesként szabad elképzelni! Kiváló alapanyaga kevert italainknak és kávékülönlegességeinknek is.

A névből adódóan is látható, hogy leginkább sütve készítjük ezt a tökfajtát, illetve használjuk fel, sütés közben a zöldségben felhalmozódott cukor karamellizálódik, amitől igazán különleges ízű lesz. Nagyon gazdag béta-karotinban, ami A-vitaminná alakul szervezetünkben, ezenfelül kiváló C- és E-vitamin-forrás. Egy pohárnyi vitaminbomba!

Pumpkin spice latte

Hozzávalók: 2 dl felhabosított tej 1 adag eszpresszókávé 3 cl sütőtökpüré1 cl fahéjszirup opcionálisan 2 cl fűszeres rum A felhabosított tejet egy hőálló üvegpohárba töltjük, majd beleöntjük a sütőtökpürét és a fahéjszirupot, majd az ital tetejére „rétegezzük” a kávét.


Pumpkin Egg Noggy

Hozzávalók: 3 cl vanílialikőr 2 cl sütőtökpüré 1 bk. tojássárgája 1 cl tejszín egész fahéj

Előhűtött shakerbe jégre töltjük az alkotóelemeket. Jól összerázzuk, majd szintén előhűtött koktélospohárba töltjük duplaszűréssel. Egész fahéjjal díszítjük.

Tipp: Sütőtökpürét otthon is készíthetünk. A sült tököt megtisztítjuk, a héjat és az égett részeket eltávolítjuk, majd turmixgépbe vagy blenderbe tesszük, és leturmixoljuk. Könnyebben boldogulunk, ha némi folyadékot, például forralt vizet adunk hozzá. Cukorral vagy akár mézzel is ízesíthetjük.

Borral főzni jó

Hogy a bor nemcsak pohárba, hanem főzéshez is való? Igen, ha még nem próbálta, javasoljuk, mihamarabb pótolja ezt a hiányosságát. Összehasonlíthatatlanul ízletesebb lesz tőle az étel, ha néhány cseppnyi bort is teszünk a mártásba, raguba, pácba, vagy éppen párolunk, főzünk vele.

Chardonnay-val locsolt, bőrén pirított fogasfilé, mentás csicsókahasábbal

Hozzávalók: 1 dl chardonnay 80 dkg fogasfilé 1 citrom 1 kk. só 5-6 szem zöld bors 5 dkg vaj 0,5 dl olívaolaj 6-7 levél menta 60 dkg csicsóka 15 dkg salottahagyma 12 dkg gomba 12 dkg brokkoli

A halfilét szeljük fel négy egyforma darabra, szórjuk meg frissen őrölt borssal, és locsoljuk meg egy kis olívaolajjal, majd tegyük hűtőbe. A brokkolit és a gombát pároljuk meg vagy főzzük meg enyhén sós vízben.

A salottahagymát tisztítás után daraboljuk fél ujjnyi szeletekre, a csicsókát tisztítsuk meg, daraboljuk hasábokra. Egy kevés olívaolajat forrósítsunk egy serpenyőben, tegyük rá a hagymát, kevés ideig dinszteljük, majd adjuk hozzá a csicsókát, és így is dinszteljük egy kis ideig. Szórjuk meg frissen őrölt borssal, és öntsük fel nem teljesen annyi vízzel amennyi, ellepi, fedjük le és pároljuk puhára. Ha elkészült, dobjunk rá egy kis darab vajat, szórjuk rá a közben nem finomra összevágott mentát.

A halat bőrével lefelé tegyük forró olívaolajba, sózzuk, és süssük szép ropogósra, majd fordítsuk meg, locsoljuk meg a borral, és így pároljuk még tovább pár percig. Tálaláskor tegyük a tányér közepére a csicsókát, helyezzük rá a halat, majd a párolt brokkolit és gombát, és az egészet locsoljuk meg a meleg majonézzel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp