Hoppá! Kozso sztárt csinál Keirából!

sztárság
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 18. 08:00
Jó tett helyébe jót várj: Keira egy tapodtat sem mozdult Kozso mellől az énekes műtétje után. Most részben átveszi Kozso szerepét a színpadon.
uv

Hónapok óta újra a színpadon bizonyít a szomorú szamuráj, aki látszólag remek formában van, annak ellenére, hogy alig egy éve agyműtéten esett át, és a beavatkozásnak komoly következményei lettek: újra meg kellett tanulnia járni és beszélni.

– Köszönöm, nagyon jól vagyok. Ezerötszáz százalékon pörgök. Keira megmentette az életemet, és ennyi időn keresztül kitart mellettem! Éppen a szólólemezén dolgozom, ahol ez a vagány kis csoda egy személyben énekel, rappel és táncol majd – mesélte a Borsnak egy hétvégi retroeseményen az Ámokfutók énekese, aki ezzel egyúttal kicsit a háttérbe vonul.

– Megcsinálok neki mindent, már folynak a munkálatok, és reméljük, jövőre megjelenik az album. De az igazi varázslat az egészben az, hogy ugyanúgy mindent együtt csinálunk majd, mint eddig. Együtt megyünk a koncertekre, ahol olykor kiszállok, és Keiráé lesz a terep, majd visszajövök, és újra együtt zenélünk – mesélt a terveiről Kozso, aki ha tehetné, az idők végezetéig zenélne.

– Tudod, miközben a legtöbb retrósnak van egy vagy két slágere, addig az Ámokfutóknak több ezer, és a közönség mindegyiket imádja. Minden bulinkra rengetegen eljönnek, és az összes nótát kívülről fújják. Ez éltet, és ezért akarok ezer évig zenélni – mondta kissé meghatottan Kozso, aki szerint a mai erős retrohullám annak köszönhető, hogy az emberek imádják újra élni a fiatalságukat, amire ez a röpke tízórás időutazás igazán tökéletes alkalom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.