Aktuális

Halálos orális szex miatt áll bíróság elé a győri férfi

M. S.

Létrehozva: 2015.11.24.

A magyar kriminalisztika történetében egyedülálló váddal illetik J. J.-t, a férfi partnere megfulladt orális szex közben. Szerdán bírája elé áll.

A Győri Járásbíróság holnap kezdi tárgyalni a gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt 60 éves J. J. büntetőperét. Dr. Máté Kinga, a bíróság szóvivője a Borssal közölte: az ügyészség zárt tárgyalás elrendelésére tett indítványt, erről a bíróság az első tárgyalási napon dönt.

A Bors januárban számolt be a példátlan esetről. Egy kétségbeesett férfi hívta a mentőket a győri Ifjúság körút egyik panelházába. A férfi elmondta, hogy élettársa nem mozdul, a pulzusát is próbálta ellenőrizni, de a nő szíve ekkor már nem dobogott. A kiérkező mentők próbálták újraéleszteni a 49 éves asszonyt, de már nem tudtak segíteni rajta. Később a boncolás megerősítette, hogy a halálát az orális szex közben bekövetkezett lassú fulladás okozta. Az élettárs elmondása szerint a tragikus reggelen az élettárs elmondása szerint az asszony kezdeményezte az aktust.

A furcsa haláleset híre hamar elterjedt Győrött, a lakótelepen élők szerint a pár nem vetette meg az alkoholt, több környékbeli úgy vélekedett, hogy a tragédia is ittas állapotban következhetett be, a férfi talán ezért nem vette észre, hogy asszonya fuldoklik.

A Bors úgy tudja: a tragédia lelkileg összetörte a férfit, aki szabadlábon védekezhet. A környezetében kitudódott, hogy ő az eset egyik főszereplője, ezért elköltözött Győrből, jelenleg az ismeretlenséget sokkal jobban biztosító Budapesten lakik.

Az ügytől független jogász, dr. Kamarás Péter a Borsnak elmondta: hosszú pályafutása alatt sosem hallott hasonló magyarországi esetről.

– Roppant nehéz lesz a bűncselekmény bizonyítása, feltételezem, hogy elsősorban az orvos szakértői véleményekre hagyatkozhat majd a bíróság. Megjósolhatatlan, hogy bűnössége esetén milyen büntetésre számíthat a vádlott. Ez attól függ, milyen fokú gondatlanság vezetett az asszony halálához. A gondatlanságból elkövetett emberölésért 1-től 5 évig terjedő börtön szabható ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144181_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Deutsch Tamás: Most komolyan, „who the fuck is” Magyar Péter?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713530710
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713530710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor