Celeb

Lajcsi: az életem boldogabb része következik – videó

Nagy Vera

Létrehozva: 2015.11.26.

A Bors birtokába jutott Galambos Lajcsi letartóztatása előtti talán utolsó nagyinterjúja. Azt mondja, boldogabb, mert szerényebben él.

– Azt gondolom, hogy az életemnek egy boldogabb része következik – ezt nyilatkozta Galambos Lajcsi az FLP TV-nek nem sokkal azelőtt, hogy kattant a csuklóján a bi­lincs. Mint ismert, vesztegetés és áramlopás gyanúja miatt vették őrizetbe a zenészt feleségével együtt szeptember 21-én. Azóta sem szüntették meg Lajcsi előzetes letartóztatását.

S hogy mivel indokolta a fent említett interjúban Lajcsi, hogy beköszönt életébe a boldogság? Meghökkentő dolgokat mond erről a videóban: szerényebb életre vágyott…

– Korábban azt hittem, boldog vagyok, nem csak élek. Most, hogy sokkal több időt áldozok önmagamra, elmegyek lovagolni, kiélvezem a kávé és a leves ízét, azt gondolom, hogy az éle­temnek egy boldog része következik – fejtette ki a Galambos Lajos.

A zenész beszél arról is: a lemezeladásokból megkapott hatalmas bevételből évtizedeken át luxuscikkeket halmozott fel. Csaknem negyven autót vett, hogy így pótolja, amit gyerekkorában sosem kaphatott meg. Ötvennégy évesen jött rá: nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

Harminc kilót fogyott, mivel – mint mondja – a halmozás igénye megszűnt benne. A jelentős testi változást egészségesen érte el, diétát és súlycsökkentő tablettát használt. Ugyanúgy fontosnak tartotta a családi életet is. Már mindent megtett, hogy legalább a reggeleket a családdal tölthesse. Takarékos életmódra nevelte a gyerekeit. Ő maga is mindig lekapcsolta a villanyt, levette a fűtést, ha kiment a szobából.

Egyébként Lajcsi erre az interjúra luxusautó helyett már egy VW Bogárral érkezett. Így emlékszik rá beszélgetőtársa, Karizs Tamás:

– Őszintén mondta a kameránk előtt, hogy boldog. Éppen életstílust váltott, szerényen gazdálkodott, és a gyerekeit is erre nevelte. Biztos vagyok benne, hogy akkor még semmit sem sejtett abból, hogy nyomozás indult ellene, és lehallgatják a telefonjait – nyilatkozta a Borsnak dr. Karizs.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549909
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt