Aktuális

Nem megy az esküvőre, mert az exe veszi el az anyját

Bors

Létrehozva: 2015.11.27.

Nem bírná nézni, ahogy egykori szerelme kimondja a boldogító igent az ő édesanyjának.

A jövő nyári esküvőről csak az egyik legfontosabb vendég hiányzik majd, Marie Summer lánya, Danni, aki képtelen magát rávenni, hogy anyja és egykori barátja, Anthony Key boldogságához asszisztáljon. Az anya és a csalfa barát afférja majdnem teljesen tönkretette a család életét, de a lány megbocsátotta anyjának a szörnyű árulást.

– Nem leszek ott az esküvőn, mert mindannyiunknak kínos lenne. Nem felejtettem el, ami történt, de az anyémnak megbocsátottam, örülök a boldogságának. Iszonyatosan fájt, amikor kiderült, összetörték a szívem, de megértettem, hogy a család fontosabb a fájdalmaimnál. Csak egy anyja van az embernek, választhattam, túlteszem magam ezen az egészen, vagy elveszítem. Utóbbira nem voltam készen - mondta Danni.

A lány azóta boldog párkapcsolatban él, anyjával tartja a kapcsolatot, de exével, aki hamarosan nevelőapjává válik, nem beszél. Először azt gondolta, csak egy kaland volt köztük, de miután együtt maradtak és a férfi kitart anyja mellett, ráadásul el is jegyezte, megbékélt a helyzettel.

Danni 17 éves volt, amikor összejött Anthonyval, aki felnőttként kezelte, moziba vitte, étterembe, apró ajándékokkal halmozta el. Az akkor 30 éves férfi hamar levette az egész családot a lábáról, hiszen kedves és megnyerő volt, valamint elég jóképű. A lánnyal sokszor jártak az anyjánál, de nem is sejtette, hogy ennek bármi következménye lenne. Anthonyt baleset érte, ezért ágynyugalomra volt szüksége, egy alkalommal pedig Marienél töltötte az éjszakát. Az anya és a férfi egy ágyban töltötték az éjszakát, reggelre pedig csak egyetlen kérdés maradt, hogyan mondják el a lánynak. Miután Danni megtudta, egy évig nem beszélt anyjával. Elvesztette édesanyját, a szerelmét, a családját. Miután új életet kezdett, és új barátjától teherbe esett, újra felvette a kapcsolatot anyjával, de viszonyuk sosem lesz a régi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713549310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713549310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól