Aktuális

Tragédia: apa nélkül maradt négy győri gyerek

Bors/Kisalföld

Létrehozva: 2015.11.30.

Négy gyermeket és egy szerető feleséget hagyott hátra Németh László. A férfi vezetés közben rosszul lett, és nekihajtott egy villanyoszlopnak.

November 18-án Abda közelében a 45 éves férfi rosszul lett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és nekiütközött egy villanyoszlopnak. Az oszlop kidőlt, a leszakadó ká­­bel egyik része az útra hullott, a másik pedig egy távolsági autóbuszra esett. A buszon negyvenen utaztak, a sofőr – helyesen – úgy döntött, hogy nem engedi leszállni az utasokat a biztonságuk érdekében. A busz mintegy két órát állt, mire az áramszolgáltató munkatársai áramtalanították a vezetéket.

A Kisalföld megkereste és támogatja az özvegyen maradt Németh Lászlóné Andreát és gyerekeit, a 6 éves Ármint, a 10 éves Noelt, a 13 esztendôs Nadint és a 20 éves Richárdot.

– Az első nagy szerelem volt, 19 évesen hozzá is mentem, és azóta ugyanúgy ragaszkodtunk egymáshoz, mint a házasságunk elején. A hivatása a katonasághoz kötötte, de az utóbbi időben szolgálati nyugdíjasként már csak havonta tíz alkalommal dolgozott a kunszigeti sertéstelepen, éjszakánként. Mielőtt hazaindult, telefonon beszéltünk. Azt mondta, fáj a feje. Sietett a gyerekeihez, mert a legkisebbet ő szokta vinni az óvodába, de már nem ért haza – mondta el­csuk­ló hangon az édesanya.

A férfit sokan szerették, mert rögtön a család segítségére siettek a kollégái korábbi és legutóbbi munkahelyéről. A szülőtársak az óvodából, iskolából és a gyerekek focicsapatából is segítenek – ők hordják Noelt és Ármint az edzésekre, mert Né­methék hétszemélyes autója összetört a balesetben. 

– Noelt mindig azzal biztatta a férjem, hogy bajnok lesz, annyi érme van, olyan jól focizik. Ármin is ügyes a labdával, és egy Messi-mezre vágyik. Azt kérdezte: „Ugye majd apa az égből küld nekem karácsonyi ajándékot?” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145750_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hiába volt előválasztás Hegyvidéken, a DK keresztbe tesz a Kutyapártnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól