Aktuális

Sikk lett reggel színházba járni

Gergály Judith

Létrehozva: 2015.11.30.

A Momentán Társulat tagjai együtt ébrednek a közönséggel. A szokásos este hét óra helyett reggel hétkor van előadás.

Akad egyetlen hely Budapesten, ahol biztosan nevetéssel kezdődnek a hétfő regge­lek. A Momentán improvizációs társulat színészei gondoltak egyet, és kitaláltak egy hajnali improshow-t, hogy hétfő reggelenként, 7-től 8-ig ásítás helyett inkább a nevetésé legyen a főszerep.

– A Nulladik óra egy hirtelen ötlet volt, hiszen ki mondja, hogy színházba nem lehet reggel járni. Mi sem gondoltuk, hogy annyira népszerű lesz, hogy állandó, telt házas előadás kerekedik belőle. A korai kezdés ellenére a színészek is nagyon szeretik – árulta el Kiss Gyöngyvér, a társulat sajtófelelőse.

A darab egy rövid reggeli tornával kezdődik, majd a történet az ébredező közönség ötletei alapján épül fel.
Fel lehet-e kelni hajnalban egy színházi előadás kedvéért? Szamek Viktória szerint gond nélkül. 

– Nem vagyok korán kelő típus, de ez na­gyon jó hétindító. Jó látni, hogy a színészek is álmosak még, és együtt térünk magunkhoz. Sok nevetés után boldogan me­gyek munkába. 

Bóbis Enikő az első reggeli előadás előtt ma­ga sem értette, mit ke­res egy színházban hajnali hétkor. – A végére teljesen kicserélődtem. Tetszik ez a felszabadultság, lazaság. Kollégáknak is jó csapatépítés lehet például munkakezdés előtt. Korán kelőknek és nem korán kelőknek legalább egyszer ajánlom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!