Celeb

Meztelenül hirdet Kerényi Miklós Máté - fotóval

A. T.

Létrehozva: 2015.12.01.

Meztelenül pózolt a fotósok optikája előtt Kerényi Miklós Máté. A színész új szerepe miatt vállalta be a vetkőzést.

Magányosan, összegörnyedve, mezítelenül, soványan, kétségbeesett tekintettel merengve a nagyvilágba – ez az a szituáció, ahogy még sohasem láthattuk Kerényi Miklós Mátét, a Budapesti Operettszínház színészét.

Azt a színészt, aki eddig csibészes mosolyával, soha el nem fogyó humorbonbonjaival szórakoztatta közönségét. Most azonban Budapest utcáin illetve a főbb tömegközlekedési csomópontokon kihelyezett plakátokon kiszolgáltatottan néz. A harminckét esztendős művész pőresége nem öncélú, hanem a zenés teátrum egyik új, Virágot Algernonnak című darabját hirdeti.

– A darabban egyáltalán nincs mezítelenség, és a plakáton sem ez, hanem a sebezhetőség a lényeg. Ne erre tegyük a hangsúlyt, de ha sikerült megteremtenünk ezt az atmoszférát, akkor elértük a célunkat – nyilatkozta a Borsnak Kerényi Miklós Máté, aki a mű által közvetített mondanivaló miatt vállalta a vetkőzést, de a fotózás körülményeiről, az érzéseiről nem szívesen beszélt.

A műben Charlie Gordont, a szellemileg egy kisgyermek szintjén álló, pékműhelyben dolgozó mindenest alakítja. Egy különleges orvosi eljárásnak köszönhetően megnövelik az intelligenciáját, így okos és sikeres lesz, majd újra elindul a szellemi leépülés útján. Charlie egyetlen dologra vágyott életében, mégpedig a szeretetre, és ezért hagyta, hogy kísérleti nyúlként használják.

– Nagyon megindító, lelkileg nehéz ez a szerep. Sok energiát kivesz belőlem, de érzelmileg mégis feltölt – magyarázta a fiatal művész.

Szerencsére Máté csak a színpadon kiszolgáltat­ott, a valóságban életerős, tettre kész fiatalember. Rengeteg munkája van, boldog a menyasszonyával, Dancs Annamari színésznővel, akitől megkapja azt a biztos támaszt, aminek tudatában még intenzívebben képes megformálni a sanyarú sorsú Charlie-t. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075413
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett