Damu Roland állítja: nem szokott gondolni a nőre, aki sittre juttatta. De azért üzent neki, majd visszaköltözött az állapotos, alkoholbeteg feleségéhez.
Damu Roland egy szabadulós játékkal egybekötött sajtótájékoztatón mutatta be második könyvét, amiben azt írja le, hogyan élte túl a rácsok mögötti időszakot. Ennek kapcsán beszélt arról a Borsnak, hogy mit gondol Vajna Tímeáról, akinek megerőszakolása és bántalmazása miatt három évet töltött a hűvösön.
– Nem gondolok rá, nincs közöm Vajna Tímeához – állítja.
– Engem egy Palácsik Tímea nevű nő hamisan bevádolt, a bíróság pedig minden bizonyíték hiányában, az ő vallomása alapján elítélt négy és fél év börtönre úgy, hogy az igazságügyi orvos szakértők kizárták annak lehetőségét, hogy az erőszakos közösülés létrejöhetett. Ennek ellenére a bíróság neki hitt. Palácsik Tímeának üzenem – amit a Túléltem című új könyvemben is írtam –, hogy nagyon sűrűn és gyakran kezdjen el imádkozni. A bosszúmtól nem kell tartania, mert én nem voltam bűnöző, nem vagyok, és nem is leszek. De abban biztos vagyok, hogy a Jóisten nem hagyja figyelmen kívül és büntetlenül azt a gazemberséget, amit ellenem, a feleségem és a családom ellen elkövetett. Hiszen azzal, hogy három évig börtönben voltam, nem csak nekem, hanem nekik is kárt okozott.
Köztudott, hogy a színész szerény körülmények közt él, mióta szabadult. De állítja, nem irigy Tímeára.
– Minden 33 éves nőt megkérek tisztelettel, hogy gondoljon bele, milyen lehet, ha egy hetvenéves bácsi mellé kell bújnia éjszakánként. Biztosan jó lehet több tízmilliós autóval furikázni. Biztos jó lehet üzletasszonyként gyémántüzletben fel-alá mászkálni. De azt gondolom, hogy a legelvetemültebb embereknek is van lelke, lelkiismerete. Azt a tíz percet, mielőtt elalszik, azt nem veheti el tőle senki. Nehezen tudom elképzelni, hogy ő éjszakánként nyugodtan és békésen alszik el. Biztosan rám gondol előtte. A legkomolyabb bűnözők bent a börtönben is csak nehezen tudnak elaludni, mert mikor lecsukták a szemüket, előtört belőlük a lelkiismeret – magyarázta Roland, akinek mostanában egy súlyos magánéleti problémával kell megküzdenie.
Mint ismert, felesége, Edina várandós, és hiába gömbölyödik napról napra egyre jobban a hasa, alkoholbetegségével nem tud megküzdeni. De mit szól ehhez a leendő apa?
– Edinát soha nem fogom elhagyni! – szögezi le, amikor arról kérdezzük, elvenné-e a babát az anyjától. – Mindaddig, amíg ő szeret, mellette leszek. Most nem mi vagyunk a fontosak, hanem a magzat. Minden segítséget megkap tőlem, a rokonoktól, a barátoktól ahhoz, hogy egészséges kisbabának adjon életet. Szó sincs arról, hogy elhagynám! Hiszek abban, hogy meggyógyul. Ő beteg, és egy beteg embert nem szabad bántani. Neki az édesapja volt nagyon súlyos alkoholbeteg, ebbe halt bele. Edina pedig örökölte a hajlamot.
Roland mégis elvesztette a türelmét és eljött a közös házból. Egy barátjánál húzta meg magát három-négy napig.
– De ma vissza is költözöm! – újságolja. – Nem azért költöztem el otthonról, mert a feleségemet magára akartam hagyni. Annyi munkám volt, annyi mindenre kellett felkészülnöm – például a könyvbemutatómra –, hogy nem fért bele az, hogy hazamegyek és hajnalig nekem pátyolgatnom kell valakit. És azt is szerettem volna elérni, hogy Edina megérezze, mennyire hiányzom neki. Az volt a célom, hogy derüljön ki, egyedül mire képes. Ez döbbentette rá, hogy muszáj összeszednie magát, ezért akart kórházba menni.
