»Sokunk hajlamos arra, hogy az élet nehéz szakaszaiban, válságos pillanatokban feladja a reményt, lemondással, beletörődéssel adja át magát az önsajnálatnak.«
Örökre beleégett az agyamba a látvány. A férfi megtörten állt a zenegép mellett, tekintete a semmibe révedt, csak a teste volt jelen, a lelke, a szelleme valahol nagyon messze járt. A wurlitzerből P. Mobil üvöltött, A zöld, a bíbor és a fekete. „Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért / Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod szép!”
A férfi a gyermekeit gyászolta. Két kisfiát, akik a rosszul behúzott kézifék miatt a kocsival a jeges Dunába gurultak. A férfi feldolgozhatatlan fájdalmát még elviselhetetlenebbé tehette, hogy a bíróság őt tette felelőssé a tragédiáért.
Sokunk hajlamos arra, hogy az élet nehéz szakaszaiban, válságos pillanatokban feladja a reményt, lemondással, beletörődéssel adja át magát az önsajnálatnak. Idestova tíz éve, hogy a fiait sirató férfi képe az elmémbe ivódott. Öröm arról hallani, hogy ez az ember nem adta fel, képes volt az újrakezdésre, és a tragédia után felesége új gyermekkel ajándékozta meg. Ezáltal a szülők új értelmet is találtak az életben, új feladatokat, új célokat, új örömöket. A legnagyobb bajban is erősek maradtak, és a sors kiegyenlítette a számlát.
Szívből kívánom: élvezzék a jutalmukat! Megérdemlik.
