Celeb

Rejtélyes módon tűnt el a neves magyar zongorista

D. Á.

Létrehozva: 2015.12.08.

Két hete kabát, mobiltelefon és iratok nélkül tűnt el Farkas Mihály. A zenésztársak nem hiszik, hogy megölte volna magát.

Megrendült a zenészvilág! Egy emberként keresik a népszerű dzsesszzongoristát, Farkas Mihályt, aki több mint két hete tűnt el egyik pillanatról a másikra. A barátok és zenésztársak csak találgatni tudnak, mi történhetett azon a bizonyos november 22-i vasárnapon, amikor az 54 éves Mihály telefon, iratok és kabát nélkül lépett ki II. kerületi otthonából és tűnt el. A barátok elmondása szerint a rendőrség öngyil­kos­ságra gyanakodott, és az is kérdéses, hogy vajon van-e, és ha van, akkor mi­lyen szerepe van az eltűnésben annak a kínai hölgynek, aki körül jó pár kérdés merül fel. Misi, aho­gyan a barátai hívják, egyedül élt, felesége és gyermekei nincsenek.

– Rettenetesen aggódunk, és próbálunk a rendőröknek segíteni amiben csak tudunk! – kezdte egyik kollégája, egyben jó barátja, Tóth István.

– Ko­moly szakmai dolgokra készült. Az utóbbi egy-két évben sokat dolgoztam vele mint szerzőtárs, sőt még az eltűnése napján is beszéltünk telefonon. Úgy tudjuk, kabát, telefon és pénz nélkül ment el otthonról valamikor este, vagyis messzire nem mehetett. A rendőrség először öngyilkosságra gyanakodott, de meggyőztük őket, hogy az nem lehet, mert jókedvű volt, tervei voltak, és előre megbeszélt találkozók vártak rá. Sajnos nem tudunk semmit a családjáról, csak annyit, hogy Pécsett élnek rokonai – mondta el a Borsnak a barátja.

A Bors az ügyben illetékes rendőrkapitányságot is megkereste, Farkas Mihályt ugyanis „eltűnés miatt” hivatalosan keresi a rendőrség. Felvilágosítást ígértek, de ezidáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

A zongorista keresését barátai megpróbálják maguk is segíteni, még közösségi oldalt is készítettek, hogy azonnal informálni tudjanak mindenkit, ha új nyomra találnak. Sokan így értesülhettek arról is, hogy Mihály életében fontos volt egy kínai nő, akiről azonban csak néhányan tudtak.

– Van egy kínai lány a dologban. Volt egy szerelmi csalódása Misinek. Szerette ezt a lányt, a lány viszont nem viszonozta. A rendőröktől úgy tudjuk, hogy Misi telefonja híváslistájának átvizsgálása után beszéltek ezzel a lánnyal, aki először még azt is letagadta, hogy ismeri Misit. Nekünk azt mondták, még nem találták meg, mert feltöltőkártyás telefonja van – árulta el a részleteket Tóth István.

Mohai Tamás gitáros is közös terveket szőtt a zongoristával, tudni kell, ők srác korukban is együtt muzsikáltak.

– Terveztünk Balázs Elemérrel közös zenekart, és felmerült a neve, mert nagyon klassz zenész! Hihetetlen ez az egész! – mondta Mohai, és hozzátette: mindenki rettenetesen aggódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135998_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713495010
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713495010
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495010
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók