Endrei Judit gátlásosan kezdett televíziózni

– Az elmúlt évek alatt megereszkedett a bőröm, a szemem körül karikák, meg ráncok vannak, azokból akad a szám körül is. A tokámat már csak úgy tudom „eltüntetni”, ha felemelem a fejem. A gyerekkori szeplők mellett itt-ott már feltűnnek az öregségi foltok. Amikor az elsőt felfedeztem, azt hittem, hajfesték folt, de sehogy sem tudtuk ledörzsölni. Aztán több lett belőle. Látom, a szemem sem csillog már úgy, mint 30–40 évvel ezelőtt. Hiú vagyok, mégsem fordulnék plasztikai sebészhez. Én a természetes utat választom – vall őszintén Korhatártalanul című könyvében és hiszi, egy korabéli nőnek is jár a vonzó külső és a magabiztosság. 

– Bennem is vannak bizonytalan érzések, hogy jól teszem-e a dolgomat, jól neveltem-e a gyerekeimet. Látszólag nagyon magabiztos vagyok, de hosszabb időbe telik, mire a komolyabb döntéseket meghozom. Már bátran vállalom a véleményemet.

Hosszú út vezetett a magabiztos megjelenésig, és a könyvében azt is elárulja az olvasóknak, hogy amikor a Magyar Televízióhoz került, bizony elégé híján volt ennek a tulajdonságnak. A beszédtechnika tanára ezért azt tanácsolta neki, ha úgyis épp az Ad­riára készül leendő férjével, látogassanak el egy nudista strandra, nézzen az embe­rek szemébe és sétálgasson. Judit egy percig sem gondolkodott a feladaton, vakon bízott a tanárában.

– Egész nap sétáltam, jöttem-mentem, kihúzott derékkal, egyre magabiztosabban. Hogy az ott nyaralóknak feltűnt-e az én önbizalom-növelő lófrálásom, nem tudom. Mint, ahogy azt sem, ez a tapasztalás vajon tényleg hozzájárult a magabiztosságom kialakulásához. Egy biztos, azon az estén forgott velünk nem csak az ágy, de az egész világ is, mert mindketten napszúrást kaptunk.