Celeb

Endrei Judit gátlásosan kezdett televíziózni

Bors

Létrehozva: 2015.12.14.

Nem tud megbarátkozni ősz hajszálaival Endrei Judit, ezért rendszeresen festi a haját. A legendás tévés túl a hatvanadik életévén is tökéletesen fitt, amiért sokat is tesz, de vannak az idő múlásának olyan tényezői, melyek ellen ő sem harcolhat.

– Az elmúlt évek alatt megereszkedett a bőröm, a szemem körül karikák, meg ráncok vannak, azokból akad a szám körül is. A tokámat már csak úgy tudom „eltüntetni”, ha felemelem a fejem. A gyerekkori szeplők mellett itt-ott már feltűnnek az öregségi foltok. Amikor az elsőt felfedeztem, azt hittem, hajfesték folt, de sehogy sem tudtuk ledörzsölni. Aztán több lett belőle. Látom, a szemem sem csillog már úgy, mint 30–40 évvel ezelőtt. Hiú vagyok, mégsem fordulnék plasztikai sebészhez. Én a természetes utat választom – vall őszintén Korhatártalanul című könyvében és hiszi, egy korabéli nőnek is jár a vonzó külső és a magabiztosság. 

– Bennem is vannak bizonytalan érzések, hogy jól teszem-e a dolgomat, jól neveltem-e a gyerekeimet. Látszólag nagyon magabiztos vagyok, de hosszabb időbe telik, mire a komolyabb döntéseket meghozom. Már bátran vállalom a véleményemet.

Hosszú út vezetett a magabiztos megjelenésig, és a könyvében azt is elárulja az olvasóknak, hogy amikor a Magyar Televízióhoz került, bizony elégé híján volt ennek a tulajdonságnak. A beszédtechnika tanára ezért azt tanácsolta neki, ha úgyis épp az Ad­riára készül leendő férjével, látogassanak el egy nudista strandra, nézzen az embe­rek szemébe és sétálgasson. Judit egy percig sem gondolkodott a feladaton, vakon bízott a tanárában.

– Egész nap sétáltam, jöttem-mentem, kihúzott derékkal, egyre magabiztosabban. Hogy az ott nyaralóknak feltűnt-e az én önbizalom-növelő lófrálásom, nem tudom. Mint, ahogy azt sem, ez a tapasztalás vajon tényleg hozzájárult a magabiztosságom kialakulásához. Egy biztos, azon az estén forgott velünk nem csak az ágy, de az egész világ is, mert mindketten napszúrást kaptunk. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142431_auto_resized.jpg
ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713617411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713617411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713617411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó