Celeb

Így omlott össze Gesztesi a döbbenetes interjú után

Munkatársainktól

Létrehozva: 2015.12.15.

A színészen látszott, hogy kifordult önmagából. Nem véletlen, hogy a felvétel után a lelkek nagy ismerője, Joshi Bharat vigasztalta. Nem kétséges, nagy bajban van, mindenki segítségére szüksége van.

Először szólalt meg a nyilvánosság előtt Gesztesi Károly azóta, hogy múlt héten elmaradt miatta egy győri előadás. A színész a Mokka vendége volt, s ha jól értjük, maga kérte meg a műsorvezető Vujity Tvrtkót, hogy tisztázza a félreértéseket. Azért írjuk, hogy ha jól értjük, mert Gesztesi és Tvrtko beszélgetése igen szürreálisra sikeredett. Bár a ripor­ter próbálkozott, nemigen sikerült kerek mondatokat kicsikarnia a zavarodott színészből.

Gesztesi a TV2 stúdiójából is el­késett, pedig – mint kiderült – egyik hajnalban SMS-t is küldött a műsorvezetőnek, hogy megy futni, majd fel is hívta, hogy megbeszéljék, mit kérdez tőle Tvrtko. A színész a műsorvezető lelkére kötötte: azt feltétlenül tudakolja meg, mivel töltötte az éjszakát, ugyanis el akarta mesélni, hogy egy gyönyörű nővel volt.

Tvrtko az italozásra is rákérdezett, erre Gesztesi egyértelműen kijelentette, nem iszik, csak ha nem kell dolgoznia, de akkor már reggel a teraszra egy pohár borral ül ki. Hogy ez vagy más volt a zavartság oka, nem tudhatjuk, ugyanis a színészt nem sikerült az adás után telefonon elérni.

Az igazán megdöbbentő jelenet viszont ezután következett, ám ennek csak a Bors riportere volt a tanúja.
Gesztesi ugyanis hamarosan megjelent a tévészékház udvarán – Joshi Bharat kísérte, vigasztalta, szemmel láthatóan próbált támasza lenni. Joshi meggyújtott egy cigarettát, átadta a színésznek, aki leült a hideg kőre. Gesztesi később valamiféle papírokat lobogtatott, hevesen magyarázott – és a könnyeivel küszködött.

– Karcsi nincs jó lelkiállapotban, az adás után beszélgettünk a TV2 előtt. Próbáltam neki segíteni tanácsokkal, és azt is elmondtam, hogy sose felejtse el, a gyerekei a jövő, miattuk is próbáljon meg talpra állni. Végül ő is adott nekem ajándékot: a TV2 előtt Márai Sándortól olvasta fel nekem a Mennyből az angyalt, amit 1956-ban, New Yorkban alkotott az író-költő – árulta el Joshi Bharat.

– Nem csak az adásban, azon kívül is összevissza beszélt. Amióta szétmentek Liptai Claudiával, csúszik lefelé. Ezért is próbál a boldogság látszatába menekülni, és ezért kérte Tvrtkót, hogy kérdezze a magánéletéről, mert azt akarta, úgy látszódjék, minden rendben van körülötte – mondta egy névtelenséget kérő informátorunk.

Ivott vagy sem?

Az adás után sok internetes kommentelő írta azt, hogy Gesztesi ránézésre ittas volt, s így a TV2-nek nem lett volna szabad képernyőre engednie.
– A Mokka szerkesztői nem észlelték, hogy Gesztesi Károly olyan állapotban lenne, ami akadályozná a nyilatkozásban. Vujity Tvrtko személyesen többször is beszélt a művész úrral a hétvége folyamán, sőt még az adás előtt, hajnalban is. Tvrtko van annyira rutinos és empatikus riporter, hogy ha ezt érzi, javasolja, hogy ne engedjük adásba – válaszolta Amin-Váczi Virág, a Mokka főszerkesztője, aki szerint Gesztesi teljesen normálisan, a tőle megszokott jókedvvel beszélgetett, viccelődött a kollégákkal az adás előtt is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711668913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...