Celeb

Hujber Feri: Nem érdekel a karrier, csak a családomnak élek

uv

Létrehozva: 2015.12.24.

Élete legmeghittebb karácsonyára készül Hujber Ferenc – igen, ő, akit az idén kétszer is a halálból hoztak vissza az orvosok. A kétgyermekes családapa úgy érzi, a zűrös szakasz lezárult az életében.

Hujber Ferenc kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Borsnak a múlt megpróbáltatásairól, és arról, hogy számos tettére nem büszke ugyan, de úgy érzi, minden jó és rossz lépésére szükség volt az életében, hogy ott tarthasson, ahol most. Hogy élete legmeghittebb karácsonyára készüljön és hogy a következő évtizedek számára már a belső csendről, a nyugalomról, a biztonságról, a szeretetről és a családjáról szóljanak, amiket ed­dig triviális módon el­utasított.

– Úgy néz ki, elengedtük a múltat, és jelenleg harmonikus és gyönyörű mederben folyik a mi kis családi életünk. A jó Isten is igent mondott, és nyomott egy lájkot a családunkra. Hosszú évek óta nem volt ilyen szép decemberem. Hiszek abban, hogy nekem ezt mind-mind végig kellett csinálnom, még a meghalásos részt is, hogy ez a szakasz lezárulhasson az életemben – mesélte a színész, aki úgy érzi, sikerült talpra állnia, és végleg leszámolnia az alkohollal.

– Jelenleg teljes egészében szociális ivónak tartom magam. Szinte száz százalékra mondhatom, nem lesz több gondom az alkohollal. Most, 41 évesen azt tudom mondani, nagy valószínűséggel az én életemben több botrányos esemény nem lesz és ilyen határozott még sosem voltam. Ilyen erősen még sosem éreztem, hogy nekem a legfontosabb az éle­temben a családom. Teljes egészében vissza akarom húzni a karmaimat, abszolút nem érdekel a saját karrierem sem, már kizárólag a meseszép gyere­keimnek és a feleségemnek akarok élni.

A színészből óriási energia árad, és annak ellenére, hogy sok emberbe rúgott bele az el­múlt években, mégis úgy érzi, sikerült úgy semlegesítenie a sérelmeket, hogy most jobban szeretik, mint valaha. A Borsnak azt is elárulta: minden megváltozott. Sok új szabályt fektettek le a feleségével, Cynthiával, és még bizonyos, kényesebbnek mondható elvek – mint a szabadság a házasságban – is valahogy más értelmet nyertek mára.

– A mi szerelmünk az égben köttetett, ez egészen biztos. Cynthi mindig tudta, hogy egyszer minden a helyére kerül. Ha nem látná tizennégy éve a folyamatos fejlődésemet, akkor réges-régen elhagyott volna. De tu­dom, hogy nála is megszülettek a határok, és ha megcsinálnék bármi olyat, amit két-három év­vel ezelőtt simán megtettem, akkor most gondolkodás nélkül elválna. Számtalanszor kértem bocsánatot a múltbéli tetteimért, de ha életem végéig térden állnék előtte, akkor sem tudnám levezekelni azt a sok fájdalmat, amit neki okoztam. De pontosan ezért ő az én feleségem, és ettől olyan csodálatosan bölcs asszony, mert megértett engem. Megértette azt, hogy nekem arra a tudatra volt szükségem, hogy elfogadják: senki más, csak a jó Isten áll felettem, és akkor a csillagokat is lehozom értük az égről – vallott őszintén a családapa, aki két gyermekét sem szorítaná soha korlátok kö­zé, és elfogadja, ha bármiben máshogy vélekednek majd.

– A lényeg a feltétel nélküli szeretet a gyerekek iránt, bármit tesznek. Ezt érezve ilyen kiegyen­súlyozott Noel és Noa is. Nem félek attól, hogy bármi hasonló­ba keverednének életük során, mint amikbe én. Már most – és a későbbiekben is – mindig azt mondom nekik, a legfontosabb, hogy legyenek önmaguk. Ahhoz pedig, hogy igaz és jó emberek legyenek, nap mint nap mutatjuk az irányt Cynthivel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450912
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók