Íme, a teljes interjú Várkonyi Andreával és Bochkor Gáborral, melynek rövidebb változata a Bors Téli Extra Magazinban jelent meg. Most bővebben beszélnek arról, hogyan karácsonyoznak kislányukkal, Nórival.
Izgultak, amikor a kritikus hetedik évben jártak? Hisznek az ezoterikus dolgokban?
Gábor: Engem teljesen hidegen hagynak az ezoterikus dolgok. Bevallom, a hetedik évben eszembe jutott, hogy na most mi lesz? De mivel most három évvel ezen is túl vagyunk, csak mosolygok az ilyeneken.
Andrea: Vannak dolgok amiben hiszek, de ez a hetedik év dolog nem tartozik közéjük. Amint a gyakorlat is mutatja, jól is teszem...
Hogyan látják magukat most, tíz év távlatából? Mennyit változtak az első évhez képest?
G: Tíz év alatt még párkapcsolat nélkül is sokat változik az ember. Nyilván mindketten sokkal érettebbek vagyunk, van egy kislányunk, egy családot kell közösen "menedzselnünk" és még arra is ügyelnünk, hogy egymás számára is érdekesek maradjunk ennyi év elteltével is.
A: Sokat változtunk. Család lettünk, mindketten felelősségteljesebbek, de abban semmi nem változott, hogy egymásra is odafigyelünk ugyanúgy mint az elején. És felesleges dolgokon már nem vitázunk.
Miben engedtek, és mi az, amiben ennyi idő után sem hajlandók?
G: Ezek a dolgok napi szinten történnek, így dől el ki miben enged, de lényegében egyikünk sem akarta megváltoztatni a másikat és ez a lényeg!
A: Talán jobban látom már amikor Gábor a napi daráló miatt ingerültebb és tudom, hogy ha nem úgy reagál ahogy én elképzelném az nem nekem szól, így nem is csinálok ebből ügyet. Kezdettől fogva nem befolyásoltuk egymást abban, hogy a másik hogyan szokott kikapcsolódni, a kialakult dolgainkba nem szólunk bele, nem akarjuk egymást megváltoztatni.
Mindketten karakteres, erős emberek. Mi az, amiben Andi a főnök, és mi az, amiben Gábor?
G: Szinte minden családi döntést közösen hozunk meg. A főnökösködés amúgy sem jellemző a családunkra, még a lányunkkal szemben sem. Mindent megbeszélünk és demokratikusan döntünk.
A: Nóri mindennapi terelgetésében van talán egy kis jó rendőr-rossz rendőr felosztás és én vagyok a rossz rendőr. Amúgy nincsenek kiosztva főnöki szerepek.
Szép hosszú idő ez a majd tíz év. Az különösen ritka, hogy ismert emberek ennyi ideig együtt maradjanak. Minden kapcsolat más és más, de mindegyikben van egy kapocs, ami összetartja. Önöknél mi ez a kapocs? Mi az a hajtóerő, amitől együtt tudnak menni az úton?
G: Ha egy közös kapcsot kell kiemelnem, az mindenképpen a kislányunk, Nóri. Annyi év után, amikor az ember saját magának hozta meg a döntéseit, a prioritások áthelyeződnek, főleg egy családban.
A: Nem gondolom, hogy az ismert embereknél ritkább ez, csak rólunk köztudott az életünk alakulása azokkal szemben akik nem a kirakatban élnek. Nyilvánvalóan a legerősebb kapocs Nóri, de nem szeretem ha ezt a választ úgy értelmezik, hogy ő tart minket össze. Egymást tartjuk össze és csak a gyerekünk miatt nem maradnánk együtt ha nem éreznénk úgy, hogy összetartozunk.
Mit kezd a kislányotok az ismertségükkel? Van-e Önökben félelem, túlóvás emiatt?
G: Azt hiszem, pont a helyén kezeljük ezt a dolgot. Elmondtuk neki, miért van az, hogy apát, anyát sokan megismerik, megszólítják és hogy emiatt bizony őt is sokan ismerik. De azt is megértettük vele, hogy ez nem egy kiváltság, ami jár, hanem a munkánk velejárója és hogy az ismertséggel nem szabad visszaélni.
A: Nagyon igyekszünk a születése óta figyelni arra, hogy ne egy burokban nőjön fel, hanem a valódi világban. Folyamatosan tanítgatjuk arra, hogy a mi sikereink nem az ő sikerei, azokat majd neki kell elérnie.
Ki játszik többet Nórival és hogyan? Kihez fut oda, ha elesik, vagy valami problémája van?
G: Ki mikor van többet vele. Hétközben én töltöm a délutánokat Nórival, mivel Andi délutántól már a tv-ben van. De Andi is csinál Nórival külön csajos programokat. Ha baj van, először Andihoz megy, ilyenkor mindig anya az első.
A: Ugyanúgy mint minden kisgyereknél, anya csak egy van, és ez nagyon jó érzés. Vannak lányos programjaink, együtt megyünk Szegedre amikor nekem mennem kell az egyetemre, barkácskodunk sokat, legutóbb nagy itthoni gyertyakészítésbe kezdtünk. Ugyanakkor muszáj elmondanom, hogy Gáborral egészen rendkívüli apa-lánya kapcsolatuk van, a kölcsönös rajongáson túl nagyon mély a kapcsolatuk és mindig meghatódom mikor nézem őket együtt. Örülök, hogy Gáborból ennyire jó apuka lett.
Milyen önöknél egy hétvége? Vannak rendszeres vasárnapi közös ebédek? Olyankor ki főz?
G: Miután hétközben szinte sosem tudunk együtt ebédelni, vacsorázni, különösen ügyelünk arra, hogy legalább hétvégén leüljön a család egy asztalhoz. A családban amúgy is én vagyok a házi séf, így hétvégenként is többnyire rám hárul ez a feladat.
A: Mielőtt Gábort megismertem, szerettem főzőcskézni. Mióta együtt vagyunk inkább nem megyek a konyha közelébe csak rendet rakni, mert egyszerűen annyira jól főz, hogy mellette nekem ciki bármivel is próbálkoznom. Vele olyan mintha mindig étteremben ennék. Imádom amiket csinál!!
Önöknek mit jelent a karácsony?
G: A karácsony elsősorban arról szól, hogy összejön a család és nézzük Nóri ámuló tekintetét, amikor meglátja a feldíszített karácsonyfát és bontogatja az ajándékait.
A: Amióta van Nóri, abszolút róla szól a Karácsony. Csoda minden pillanat, ahogy ámul-bámul, bontogatja az ajándékokat. Ez minden fáradtságot és éjjeli fadíszítést megér! De nem is jó szó a fáradtság. Anyu mindig nagyon meleg, hangulatos karácsonyokat varázsolt otthon gyerekkoromban, szóval nekem a készülődés, a lakásdíszítés, a Nórival közös adventi koszorú készítés teljesen természetes.
Mik az ajándékozási szokásaik? Mikor jön a Jézuska, reggel vagy este?
G: Egymásnak nagyon nehéz ajándékoznunk, ezért az utóbbi időben inkább egy téli nyaralást ajándékozunk egymásnak, minthogy valami tárgyat becsomagoljunk. Nórit természetesen elhalmozzuk ajándékokkal, olyanokkal, amiket év közben elkotyogott, hogy ezt vagy azt fogja majd kérni a Jézuskától. Mindenképpen este karácsonyozunk, amikor csilingel a csengő, Nóri lejön a lépcsőn és kezdődik a csoda.
A: Megtudnánk lepni egymást ajándékokkal ha akarnánk, de az utóbbi években az vált be a legjobban, hogy elmegyünk hármasban egy téli nyaralásra. Én szenvedélyes utazó vagyok, Gábor is nagyon szeret nekivágni a világnak. A célállomás adott, ahogy tavaly, úgy idén is Thaiföldre fogunk menni mert Nóri keresztapukájáék most Bangkokban élnek, nekünk nagyon jó barátaink, a kislányuk meg születésük óta Nóri legjobb barátnője.
Nóri tudja már, hogy igazából létezik-e a Jézuska? Eltervezték, hogyan reagálják majd le, ha “lebuknak”?
G: Nóri még hisz Jézuskában, de jogos a kérdés, már felkészültünk egy olyan válasszal, ami nem okoz teljes csalódást, hagy egyszer kiderülne…
A: Abszolút hisz még a Jézuskában de néha már bizonytalan amikor a már felvilágosult osztálytársai győzködik, hogy ők már tudják mi az igazság. Ilyenkor azt szoktam neki mondani amit még az óvónénijétől tanultunk, hogy aki a szívében és a lelkében hisz benne, annak létezik.
Hogyan oldják meg azt a gyakorlatilag megoldhatatlan őrületet, hogy szeretnének otthon is lenni, de menni kell a nagyszülőkhöz is? Leosztják a napokat, vagy mindenki önöknél ünnepel?
G: Ez a legegyszerűbb: szenteste minden nagyszülő velünk van, így nagycsaládi körben ünneplünk minden évben.
A: Nálunk ebből sosem volt őrület. Ők jönnek én pedig remélem, hogy az én gyerekkori karácsonyi emlékeimet az unokájukkal együtt vissza tudom nekik adni.
Mennyire van szükségük függetlenségre?
G: Nagyon és ezt mindketten szigorúan be is tartjuk. Nálunk egyáltalán nem jelent problémát, ha a másik egyedül vagy barátokkal utazik el külföldre, de napközben sem nyomozgatunk a másik után, hogy ki hol van. Ennyire eltérő időbeosztás mellett ez nem tudna másképp működni.
A: Szükségünk van rá, felnőtt szuverén emberekként ismerkedtünk össze, és erre szükségünk is van. Egyikünk sem gondolja úgy, hogy a kapcsolatunk azon múlna, hogy a kanapéhoz kötözzük a másikat amikor nem vagyunk mellette. Bízunk egymásban és a kapocsban ami van köztünk.
Az együtt töltött közel tíz év távlatából, most hogyan gondolkodnak a házasságról?
G: Ugyanazt, semmi szükség rá. Mi el vagyunk nélküle.
A: Épp az elmúlt 10 év bizonyítja, hogy kicsit sem hiányzik.
Azzal, hogy nem írják alá a papírt, nem érzik úgy, hogy megvédik magukat a totális elköteleződéstől?
G: Szerintem egy közös gyerek a legnagyobb elkötelezettség egymás iránt ellentétben egy papírfecnivel.
A: Egyetértek, és utálom ezeket a kérdéseket, megmondom őszintén. Boldogok vagyunk, már 10 éve.
Mi kell ennél több? Ki tudják mondani az érzéseiket? Ki szokták mondani egymásnak, hogy szeretlek? Igen. Igen.
A Bors Extra Téli Magazinban megjelent interjúban arról is beszél a pár: mi a titka annak, hogy papír, házasság nélkül is oly boldogok, már a tizedik éve?
