Celeb

Csepregi Éva szakítása ellenére elégedett

Sz. B.

Létrehozva: 2015.12.28.

Úgy döntött, most hagyja, hogy őt lássák vendégül. Csepregi Éva az ünnepek alatt csak a családjára figyelt, de utána belevetette magát a munkába.

Ilyenkor visszafogom a gyeplőt, csak a családra koncentrálok és arra, hogy mindenki együtt legyen. Idén nem nálam volt a vendégség, hanem most úgy beszéltük meg, hogy én megyek át a többiekhez – árulta el a Borsnak az énekesnő, akinek így, hogy nem kellett azzal bajlódnia, hogy egy egész sereg számára varázsoljon ünnepi vacsorát, sokkal több ideje jutott magára.

– Karácsonykor én teljesen átmegyek civilbe, szépen felöltözöm azért és odafigyelek arra, hogy az alkalomhoz illően nézzek ki, de ilyenkor egy kicsit lazítok és minden energiámmal arra összpontosítok, hogy nyugalomban és szeretetben töltsük el ezt az időszakot – hangsúlyozta és hozzátette, a munkáról kevésbé, csak a családi ügyekről kerül szó. – Most abban a kivételes helyzetben voltam, hogy nem kellett sok gondot fordítanom a főzésre, mindenhol remek ételeket ettem. Azért persze én is készítettem ezt-azt, például elzászi káposztát, azt nagyon szeretem – tette hozzá.

És most, amikor leült a hasban a sok finom ünnepi étel, egy kicsit vissza is lehet rázódni a munkába.

– Két ünnep között is lesznek koncertek, például Érden és a 18. kerületben. Szilveszterre is jó pár hely be van írva a naptáramba, aminek örülök, mert ugyan sok utazással, de izgalmasan telik az új év köszöntése. Kíváncsian várom, hogy az idei hogyan sikerül majd, mindig érdekes beesni egy buliba, ahol már felfokozott a hangulat – magyarázta Csepregi, aki bár túl van egy szakításon, tizenöt év után véget ért a kapcsolata, sok jóra is emlékszik ebből az évből.

– Munka szempontjából remek év volt, teljesen új színpadképet csináltunk, ráadásul ebben az évben tízévesek a Neoton Família sztárjai, ötven éve alakult a zenekar és ötvenéves a Kell, hogy várj című dal. Emellett megjelent egy dzsesszlemezem Varga Gáborral. Sok koncertünk volt, és mindegyik sikeres. Azt mondhatom, hogy ez volt a legjobb évem – jelentette ki Csepregi Éva. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697418
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697418
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...