Aktuális

Megint szembe ment egymással két vonat

Bors

Létrehozva: 2015.12.28.

Csupán a szemfüles forgalmista telefonos jelzésének köszönhető, hogy a Jákó-Nagybajomnál tilosban áthaladó mozdony nem rohant bele a Gyékényes felől érkező személyvonatba.

Egy maszek fuvarozó társaság mozdonya átment a Megállj!-jelző piros lámpán Jákó-Nagybajomnál, felvágta a váltót, majd a Gyékényes felől érkező személy pályájára került. Ezen a vonalszakaszon nincs olyan berendezés, mely automatikusan meg tudná állítani a vonatot. Az eset december 19-én történt, ám csak azután került nyilvánosságra, hogy a Bors a birtokába került információk alapján rákérdezett a történtekre. A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KSZ) szerint, amíg a teher szemből jött, a Gyékényes felől közlekedő személyvonat Beleg állomásán állt. A helyzetet a jákó-nagybajomi forgalmi szolgálattevő oldotta meg, aki – látva a tilos jelzés mellett elhaladó tehervonatot – telefonon értesítette Beleget, hogy ne is indítsák el a személyvonatot. A két vonat között mintegy nyolc kilométer volt a távolság.

Átszáguldott a tiloson

275 ezer forintot fizetett a jegykezelő, 180 ezret a mozdonyvezető, akik 2013 januárjában a Nyugati pályaudvarról Vácra induló személyvonaton teljesítettek szolgálatot. A vonat Csomádnál gyorsított, majd átment a tilost jelző lámpán. A gyorsfékezés ellenére ráfutott a váltóra, felvágta, így a másik irányból érkező vonattal szemben lassult le. A két szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól. 

A szerelvények fékútja 800–1000 méter, a tömege egyenként 2000 tonnányi acél. Lapunknak két jákói esetről számoltak be forrásaink, ám csak egyet, a másodikat erősítették meg a KSZ munkatársai, így hivatalosan csak ez tekinthető megtörténtnek.

Átszáguldott a tiloson

275 ezer forintot fizetett a jegykezelő, 180 ezret a mozdonyvezető, akik 2013 januárjában a Nyugati pályaudvarról Vácra induló személyvonaton teljesítettek szolgálatot. A vonat Csomádnál gyorsított, majd átment a tilost jelző lámpán. A gyorsfékezés ellenére ráfutott a váltóra, felvágta, így a másik irányból érkező vonattal szemben lassult le. A két szerelvény alig hetven méterre állt meg egymástól. 

Elnézték a lámpát

(Néhány eset az elmúlt évekből)

  • 2015 augusztusa. Nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürtön az Aszódról induló motorvonat a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt. A balesetben több mint huszonegyen sérültek meg.
  • 2015. április 28. Dupla büntetést kért maga ellen az egyik vádlott, aki az ügyészség szerint felelős azért, hogy két vonat ugyanazon a vágányon haladva kis híján egymásba rohant 2013-ban, Kelen­-földi pályaudvartól néhány kilométerre. Az ügyészség szerint az egyik mozdonyvezető és két forgalomirányító hibázott.
  • 2014 júliusa. Dunakeszinél két vonat azonos vágányon egymással szemben haladt, és alig negyven méterre állt meg egymástól. Az egyik mozdonyvezető hibázott.
  • 2014. november 13. Kaposmérőnél egy Dombóvárról Murakeresztúrra tartó tehervonat nem állt meg az állomáson, csak 200 méterre a nyílt pályán. A vele szemben érkező személy vezetőjét értesítette az állomásfőnök. A vonat végül a nyílt pályán fékezett le.

Két katasztrófa

  • 1994 decembere. Kisiklott a Nyíregyházától a Nyugatiba tartó gyors második kocsija, majd a vagonok száztíz kilométeres sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak. 31-en vesztették életü­ket, ötvenketten pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.
  • 2008 októbere. Monorierdő közelében egy személyvonat vezérlőkocsija ütközött a Hajdú InterCity utolsó kocsijával. Négyen haltak meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól