Aktuális

Örökös börtön vár a gyerekgyilkos anyára

L. E.

Létrehozva: 2016.01.02.

Nem emlékszik Á. Anikó arra az éjszakára, amikor 106 késszúrással megölte 8 éves kislányát. A nő brutális tettéért, akár életfogytiglan tartó fegyházbüntetést is kaphat.

Napokig csak bámul maga elé, nem szól senkihez egy szót sem a börtönben Á. Anikó. A gyilkosság óta eltelt nyolc hónap alatt mintha fel sem fogta volna, hogy mit tett, és ennek milyen következményei lehetnek. Úgy tudjuk: csak kislányáról hajlandó beszélni, őt mindig szeretettel és jelen időben emlegetni, mintha meg sem történt volna a tragédia. Jövőjével szinte egyáltalán nem foglalkozik, az sem érdekli igazán, hogy a bíróság akár örök rabságra is ítélheti.

– Védencem azt állítja, hogy a gyilkosságra nem emlékszik. Jövőképe sincs igazán, úgy tűnik, nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz vele. Nekem annyit mondott, hogy nincs tovább értelme az életének – mondta a Borsnak, dr. Csikós János, az asszony védője.

Információink szerint a nő mindenért volt férjét, és az ellátó rendszert hibáztatja, saját felelősséget nem látja a történtek mögött.

Mint ismeretes: 2015. április 5-én egy kislány holttestét találták meg a rendőrök egy tatai panzióban. Kiderült, hogy a nyolc éves Laurát saját édesanyja ölte meg 106 késszúrással. A nő húsvéti szünetre vitte el a gyermeket, aki a volt párjánál lakott. Á. Anikó állítólag azon dühödött be, hogy a gyermek nem akarta őt anyának szólítani. A kislány azt is elmondta, hogy a tervezettnél hamarabb költözik ki apjával Németországba.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a 42 éves asszony ellen. Á. Anikóval szemben a főügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Az előre kiterveltséget a hatóság nem látta megalapozottnak, annak ellenére sem, hogy a nő már a kirándulás előtt kést és kötelet tett a táskájába, s azt használta is.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137222_auto_resized.jpg
origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713411610
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713411610
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713411610
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713411610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713411610
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni