Celeb

Nézze meg VV Zsófi elképesztő tangás fenekét! – fotó

GYLF

Létrehozva: 2016.01.07.

Bejárta a fél világot, de két éve újra itthon él a VV4 Naivája. Zsófiból igazi szexbomba lett, bejelentett munkája: sztriptíztáncos!

Alig volt húsz, amikor 2011-ben beköltözhetett a ValóVillába. A budaörsi Szabó Zsófi még épphogy kiszabadult az iskolapadból, bemutatkozófilmjében sem titkolta, őt nem nehéz megvezetni. „Nagyon könnyen szerelembe esem, mert elég hiszékeny vagyok. Vertek már át” – magyarázta, és ez is elég volt a sikerhez, Zsófikát beszavazták a VV-be. Aztán Alekosszal szemben hamar fel is sült a párbajon, így viszonylag korán távoznia kellett, majd új mellet csináltatott, és a popzene felé vette az irányt. A Rágógumi című slágere akkoriban végigsepert az interneten.

A Bors most egy exkluzív fővárosi szórakozóhely honlapján bukkant a lányra: Zsófi pikáns, fehérneműs képekkel, sőt félmeztelenül borzolja az arra tévedők kedélyeit. A Borsnak ráadásul azt is el­mondta, semmi titkolnivalója nincs, sikeres, boldog és elégedett az életével.

– Showtáncos vagyok, immár két éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen – magyarázta az exvillalakó. – Ez egy exkluzív klub, ahová főleg külföldi csoportok járnak, legénybúcsúkat, születésnapokat ünnepelnek nálunk és velünk. Igen, a munkám része a vetkőzés is, úgyhogy a szégyenlős Zsófi már a múlté. Olyan dolgok meg nem történhetnek itt, amik miatt szégyenkeznem kellene, bejelentett munkahelyem van, amivel nagyon elégedett vagyok – mosolygott.

A klub honlapjáról kiderül, szinte valóban csak a képzelet szab határt a lehetőségeknek, Zsófit és kolléganőit számos módon élvezhetjük testközelből. A sztriptízen kívül akár élő asztalként is láthatjuk szépségét, sőt hajókirándulásokon, toplesz felszolgálók gyűrűjében ünnepelhetjük az ünnepelnivalónkat. Zsófi azt mondja, egyelőre nincs hiányérzete:

– Jelenleg nincs párkapcsolatom, de azt gondolom, nem is biztos, hogy találnék olyan férfit, aki elfogadja a nem hétköznapi foglalkozásomat. Mindenem megvan, ami kell, úgyhogy semmi okom panaszra – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606311
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak