A kanadai Christianne Boudreau minden szabad percét azzal tölti, hogy az ISIS kivégzős propagandavideóit nézi. A maszkok mögötti arcokat vizslatja abban a reményben, hogy fia, Damian pillant vissza rá.
A negyvenhat éves nő – aki hiába kérte fiát, ne csatlakozzon a terroristákhoz – lelkileg összetört, amikor megtudta, fia meghalt. A mai napig sír és nem tud aludni. Utólag magának is beismerte, gyermekéből lelketlen kivégző lett, és ha ezt előre tudja, sosem vállalja az anyaságot.
Koppenhágában Karolina Dam évekig próbálta jobb útra téríteni verekedős fiát, Lukast. A fiú én kicsi anyámnak szólította Karolinát, az asszony pedig én kicsi fiamnak nevezte. Még akkor is, amikor Lukas már a terroristák oldalán harcolt Szíriában. Utoljára akkor beszéltek telefonon, amikor a fiú a török–szír határról hívta édesanyját. Egy nap Lukas régi barátja sírva csengetett be az asszonyhoz. Meg sem kellett szólalnia, Karolina tudta, meghalt a fia. Az asszony a mai napig nem mossa ki fia egyik régi ingét, hogy mindennap érezze gyermeke illatát.
A norvég Torillban valami végleg meghalt, amikor fiáról, Thom Alexanderről kiderült, hogy életét vesztette Szíriában. Az asszony hetekig csak feküdt. Tudja, fiának muszlim felesége miatt kellett Szíriába mennie, mert a nő ragaszkodott ahhoz, hogy muzulmán országban éljenek, ahol a fiú radikalizálódott. Mielőtt Thom elment volna Szíriába, meglátogatta anyját, közösen sütöttek pizzát. A nő állítja, egykor boldogabb volt mindenkinél, ma azt sem tudja, hogyan kell élni.
A Brüsszelben élő Saliha Ben Ali egy emberjogi konferencián vett részt, amikor borzalmas fájdalmat érzett a hasában. Utólag elmondta, utoljára fia, Sabri születésekor érzett ilyet. Három nappal a zsigerig ható fájdalom uán férjét egy szíriai telefonszámról keresték: fiuk három nappal korábban meghalt. Sabri szó nélkül hagyta el a családi házat, Szíriából annyit üzent anyjának, egyszer még együtt lesznek a mennyországban.
