Aktuális

Kétmilliós fizetésért hagyja el a politikát Selmeczi

H. Á.

Létrehozva: 2016.01.11.

Selmeczi Gabriella végleg távozhat a politikai életből, ha ő lesz a Szegedi Tudományegyetem új kancellárja. A Délmagyarország információi szerint megpályázta a posztot.

Az egyetem korábbi vezetője tavaly ősszel mondott le. Devecz Miklós egy facebookos poszt után távozott. Az oldalára kitett fotón meztelen nők ültek csónakban mellette felirat: „végre normális bevándorlók”.

Először háttérbe vonult

Selmeczi háttérbe szorulásáról a Bors tavaly nyáron is beszámolt. A politikus a 2014-es választások után köszönt le a Fidesz szóvivői pozíciójáról, azóta alig hallani róla. Ekkor lett a Fidesz frakcióvezető-helyettese, megbizatása tavaly novemberig tartott.

Aztán keményen beszólt

Akkor adta nagy port kavart, ezidáig utolsó nyilatkozatát is. A Népszabadságnak azt mondta: a kormánypártok azért nem szavazták meg a gyermekéhezés elleni összpárti javaslatot, mert a kabinet így is sokat tett már a családokért. Például a rezsicsökkentéssel. A mondatok óriási felháborodást keltettek, az MSZP például azzal támadta: Selmeczi azt üzente az éhező gyerekeknek, hogy egyenek rezsicsökkentést.

A jogász végzettségű politikus az egyik legrégebbi „motoros” a szakmában. 1994 óta képviselő – korábban újságíróként is dolgozott – volt államtitkár, 2010-ben nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott lett. A Bors kereste a kancellári kinevezéssel kapcsolatban Selmeczit, de nem érte el.

Busás a havi fix

A kancellárok 2014 óta állnak az egyetemek élén. Munkaadójuk a szakminisztérium, így sokan az egyetemi függetlenség csorbításának értékelték a poszt megszületését, a kancellárokat pedig a kormány politikai komisszárjainak tartják. Poltikai tevékenységet nem folytathatnak, így képviselők sem lehetnek.

Fizetésük körülbelül havi 1,5-2 millió forint között mozog, a Semmelweis Egyetem kacellárjáé például 2,3 millió. A Szegedi Tudományegyetem többször közérdekű adatigénylésre sem közölte az összeget korábban. Selmeczi jelenleg képviselőként és a parlamenti népjóléti bizottság elnökeként havi bruttó 997 ezret keres.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek