Celeb

Barátnőjétől szerette el a focistát Dukai Regina

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.01.22.

Tíz napja még másik barátnője ápolta a kórházban Batik Bence focistát, aki ma már Dukai Reginával alkot egy párt.

Újabb meglepő részletek derültek ki Batik Bence és Dukai Regina kapcsolatáról. A Bors csütörtöki cikke nagy vihart kavart sportberkekben is, az igazi hullámokat azonban a Taraliget lakópark környezetében korbácsolta a hír, hogy Dukai Regina egy tíz évvel fiatalabb focistával, Batik Bencével jár együtt. Cikkünk kapcsán egy újabb bennfentes jelentkezett, aki további részleteket is elárult az újdonsült románcról, amely a jelek szerint döcögősen indult.

– Bence és Virginia négy évvel ezelőtt jött össze, és való igaz, a lány néhány hete kiadta a labdarúgó útját, de nem távolodtak el egymástól. Olyannyira nem, hogy alig tíz nappal ezelőtt, amikor Bencét megműtötték, ő volt az, aki három napot vele töltött a kórházban. Igaz, akkor még fogalma sem lehetett arról, hogy igazak azok a pletykák, amelyekről korábban már hallott ugyan, de amiket a párja tagadott. Bence és Regina ugyanis állítólag már november óta találkozgatott, a bili azonban csak az elmúlt héten borult ki.

Virginia ugyanis váratlanul érkezett látogatóba a focistához, és legnagyobb meglepetésére női holmikba botlott. Nem maradt sokáig titok előtte: Dukai Regina járt abba a szerelmi fészekbe – mondta a neve elhallgatását kérő informátorunk, aki tovább mesélt.

– Bence a múlt héten egy éjszaka nagyon rosszul lett, és Regina sietett vele kórházba. A focista testvére is velük volt, azaz már ő is régóta tudhatott az új szerelemről. A modell a „kórházas kalandról” írt a barátainak, akik állítólag megosztották ezeket a sorokat másokkal, és visszajutott mindez Virginiához is, akit csütörtökön sikerült elérnünk telefonon.

– Hideg zuhanyként ért a hír, de nem akarok nyilatkozni – mondta csalódottan Virginia.

Dukai Regina továbbra sem vette fel a telefonját, mint ahogyan már új párja, Batik Bence sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában