Celeb

Schuster Lóri: Hálót műtöttek a hasamba

A. T.

Létrehozva: 2016.01.23.

Túl van hasi operációján Schuster Lóri, akinek a hasfala másfél éve húsz centiméter hosszan kinyílt az előző­leg elvégzett műtétek miatt.

A ­P. Mobil frontembere 2014 óta küzd bél- és májdaganattal, ez volt az ötödik műtétje. A be­avatkozásra azért kerülhetett sor, mert szervezetéből eltűntek a rákos sejtek. A zenész kifejezetten örült a mostani operációnak, hogy végre maga mögött tudhatja ezt a kellemetlen állapotot.

– Már itthon vagyok, lábadozom. Ez a műtét valóságos csemege volt az előzőekhez képest és még izgulni sem volt időm. A tervezett kórházi befekvésem előtt néhány nappal hívott egy nővérke, megüresedett egy időpont. Mire észbe kaptam már a műtőasztalon feküdtem. Egy hálót ültettek belém – mesélte Schuster. A zenész jól viselte a megpróbáltatásokat, könnyen ébredt az altatásból is, de a hasából kilógó csöveket nem díjazta.

– Szerencsére a csatlakozó kábelek is eltűntek belőlem, nem bírtam a csöveket, tartályokat. A kötést három-négy naponta kell cserélni a sebemen és mindennap véralvadásgátló injekciót kapok. A barátnőm vállalta a feladatot, én biztos nem szúrom meg magam. Egyelőre nagyon óvatosnak kell lennem. Nem hajolgathatok, emelgethetek, kímélnem kell magam, azonban az erőnlétem és a kedvem is jó.

A rockert pihenésre intették orvosai, ő azonban nem bírja a tétlenséget, így ha ágyban fekve is, de a P. Mobil februári koncertjeit szervezi. A hatvanhat éves Lóri szerint gyógyulását az segíti, hogy Kaptafa nevű botránykövéből, melyben kemény kritikával illeti zenésztársait, elkeltek az első kiadás példányai.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446412
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446412
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről