Celeb

Színházba már nézőként sem jár Lorán Lenke

ozs

Létrehozva: 2016.01.24.

A 88 esztendős komika remekül érzi magát a bőrében, semmi sem törheti meg rendíthetetlen optimizmusát.

Az alapvetően mindig jó kedélyű Lorán Lenke életigenlő optimizmusából nemcsak a hozzá hasonló nyugdíjaskorúak, hanem bármely korosztály példát vehetne. Bár barátnője, Csala Zsuzsa két évvel ezelőtti elvesztése után sokat foglalkoztatta a halál gondolata, azóta megtalálta a módját, hogyan terelje el a figyelmét a komor gondolatoktól.

– Imádok tévézni. Személyes kapcsolatom van a televízió-ban látható összes műsorral és információval. Vagyis úgy élem az életemet, mintha személyesen én is ott lennék a dobozban, és onnan kapom az impulzusokat. Így egyáltalán nem vagyok kizárva a világból, és sosem maradok le a fontos eseményekről – újságolta elégedetten a 88 éves komika, aki kérdésünkre hosszas gondolkodás után sem tudta meghatározni, milyen jellegű műsorok szórakoztatják leginkább.

– Mindenevő vagyok, az esti sorozatoktól a hírműsorokig jöhet bármi. Nyomkodom a távirányítót, és ha valami nem tetszik, akkor csak egy gombnyomás, és máris megyünk tovább. Megállás nélkül zongorázom a gombokon. Ha valamin felhúzom magam, rászólok a készülékre: most már hagyd abba, nem bírlak, menjünk tovább, kérek egy másik embert! Dü­höngök picit, káromkodom, szidom a tehetségteleneket, a korrupciót, és máris elszállt a mérgem. Az alaptermészetem de­rűs, úgyhogy nem idegeskedem semmin, mindig optimista va­gyok. A haragtartás sem az én műfajom.

Lelkében mindig színésznő marad, de a mesterségét már nem gyakorolja. – Már fellépőként és nézőként sem szoktam színházba járni. Telefonon tartom a kapcsolatot egykori kollégáimmal, néha egyik-másik személyesen is meglátogat – magyarázta Lorán Lenke, aki mostanában csak ritkán mozdul ki a Nagymező utcai otthonából.

– Mindennap már nem szaladgálok le az újságoshoz sem, mert abból a korból és súlyból is kinőttem. Nem vagyok egyedül, a családom rendszeresen látogat, az egyik barátnőm pedig itt van velem, és segít mindenben. A mindennapi vidámság szerencsére még most is velem van, azt nem lehet tőlem elrabolni. Ez az egy dolog éltet – tette hozzá kacagva.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók