Celeb

Bernáth József kiszáll A Konyhafőnökből

Sz. B.

Létrehozva: 2016.01.30.

A sztárséf tanácsai nélkül folytatódik az RTL Klub sikeres gasztroműsora. Kérdés, hogy Bernáth József nélkül is működik-e a siker receptje.

Új csapattal indul A Konyha­főnök negyedik évada – tudta meg a Bors.

Információnk szerint Bernáth József biztosan nem lesz a zsűri tagja tavasztól, de Vajda Pierre helyére is castingolnak már a csatornánál.

Az RTL Klub elismerte, valóban komoly változások várhatók az eddig nagy sikerrel futó főzős vetélkedőben.

– A Konyhafőnök három, míg a Junior egy nagyon sikeres őszi évadon van túl. Természetes, hogy a legjobb formátumaink zsűrijének összetételén bizonyos idő után változtatunk – árulta el a Borsnak Pécsi Norbert Sándor, az RTL Klub sajtókapcsolati vezetője. Ez történik most A Konyhafőnök esetében is, már megvannak, hogy kik alkotják az új há­romfős zsűrit, ki távozik és ki maradhat, illetve ki, kik érkezhetnek a műsorba, az egyelőre legyen a mi titkunk, de időben bejelentjük a né­zőinknek.

A sikeresen működő formátum alapja kétségtelenül a jól együttműködő, egymást kiegészítő zsűri, akik személyiségükkel, tanácsaikkal közösen járulnak hozzá a magas nézettségi adatokhoz. A jól bevált csapat lecserélése alaposan megbolygathatja a műsort. Bernáth József krea­tív séfként dolgozik London egyik vezető cateringcégénél, és kizárólag a műsor kedvéért tért vissza Magyarországra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt