Celeb

10 milliós tartozással adóslistára került Berki

Bors

Létrehozva: 2016.02.01.

Egy lakás árával tartozik Berki a NAV-nak. A showman felkerült a szégyenlistára, de magyarázatot ígér.

Berki Krisztián anyagi helyzete mindig is egy nagy kérdőjel volt. A TV2 celeb realityjének hőse szeret ködösíteni, ha arról kérdezik, hogy miből telik luxuséletre.

Ugyan a hírek szerint az Édes Életért busás pénzeket vesz fel, de ő már a műsor előtt is azt sugallta, hogy bármit megengedhet magának.

Most azonban Berki felkerült a NAV „szégyenlistájára”, amelyen a tízmillió forintnál nagyobb összeggel tartozó magánszemélyek szerepelnek. Pontosan nem tudni, hogy mennyivel tartozik az adóhivatalnak, mivel azt nem teszik közzé a listán. Berki a Borsnak először azt mondta, hogy ez nem valós információ, keressük a TV2 sajtóosztályát, és megkért bennünket, hogy ne zavarjuk őt vasárnap.

A sajtóosztálytól ezután azt a választ kaptuk, hogy a tévés fenegyerek hétfőn az adószak­értőjével együtt rendelkezésre áll a témában.

Ahogyan a Bors korábban megírta, Berki vállalkozásai között jócskán akadtak olyanok, amelyeknek csúfos végük lett.

Kényszertörléssel vagy felszámolással szűntek meg. Még működő vállalkozás azonban a BK Movie Star Kft., ebben gyermeke anyjával, Hódi Pamelával voltak tulajdonosok, és film-, video- és televízióműsor-gyártással foglalkoztak. A pár azonban tavaly márciusban kiszállt a vállalkozásból, amelyet egy ukrajnai beregszászi férfi vett át. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142350_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában