Aktuális

96 késszúrás: fel sem fogta tettét az anyagyilkos tini – videó

Bors

Létrehozva: 2016.02.01.

Sokkos állapotba került, fel sem fogja mit tett, úgy beszél a gyilkosságról, mintha egy filmet nézett volna az a 14 éves tinilány, aki a gyanú szerint 16 éves barátjával 96 késszúrással meggyilkolta édesanyját.

Pénteken helyezték előzetes letartóztatásba azt a tini szerelmespárt, aki a gyanú szerint a múlt héten brutálisan meggyilkolta a lány édesanyját. Mivel 14 és 16 éves fiatalokról van szó, ezért a bíróság nevelőintézetben látta jónak elhelyezni őket. A lány ügyvédje szerint azonban egyelőre ez nem történt meg.

– Nem vitték őket a javítóintézetbe, a hétvégén folytatódtak a kihallgatások. A védencem még Szolnokon van. Változtak a vallomások. A bűnösségre vonatkozóan még a tárgyaláson is csak gyanú merült fel, azt még nem lehet kijelenteni, hogy ki lehetett az elkövető – mondta dr. Őrlős Gábor a 14 éves lány meghatalmazott  ügyvédje a Tények hétfő reggeli adásában.

A jogi képviselő azt is elárulta: ügyfele fel sem fogta mi történt, az egész gyilkosságról úgy beszél, mintha egy film lenne. – Nem látszott rajtuk, hogy ez velük történt – tette hozzá Őrlős. A tinilány sokkos, stresszes állapotban van.

Mint ismert: a gyilkosság egy hete, január 25-én történt. Információink szerint a fiatalok 96 alkalommal, egy harminc centis késsel szúrták le a lány 58 éves édesanyját házuk földszinti konyhájában. A 14 éves lány és a 16 éves fiú utána az emeleti szobában szerelmeskedett, majd ott is aludtak reggelig. Másnap iskolába mentek, csak ezután derült fény szörnyű tettükre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek