Celeb

Rátámadt Lajcsi embere a Bors fotósára

GYLF, F. Zs.

Létrehozva: 2016.02.03.

Kedden tizennégy hatósági autó fékezett Lagzi Lajcsiék mocsai otthona előtt. A víz- és áramszolgáltató emberei rendőri segédlettel kutakodtak a birtokon. Cs. Csaba azt kiabálta a Bors fotósának, hogy kitépi a beleit, ha fotózni mer. 

Kedd délelőtt összesen tizennégy szolgálati autó érkezett Lagzi Lajcsi mocsai birtokára, köztük rendőrségi járművek, a víz- és energiaszolgáltató hivatalos autói, kirendelt szakértői, sőt Cs. Csaba is, akit Galambos Lajossal és feleségével egy időben helyeztek előzetes letartóztatásba. Ő volt a tatai Boglárka lakópark gondnoka, egyben Lajcsi üzlettár­sa. A nagyszabású akció során többször kijött a házból Cs. Csa­ba és Lajcsi felesége, Boglárka is, és rendőri kísérettel végigjárták a birtok kerítése mellett húzódó villany- és vízvezetékeket.

A Bors fotósa ek­kor készített ké­peket a csoportról, amitől Cs. Csaba iszonyú haragra gerjedt, két rendőr mellett állva is rá akart támadni munkatársunkra, azzal fenyegetve, hogy kitépi a beleit, ha még egyszer fényképet készít róla. A tettleges­séget végül az egyik szomszéd és az egyenruhások akadályozták meg, közölték, ha verekedni próbál, bilincsbe verik. A jelenetet né­mán és meglehetősen riadtan figyelte Lajcsi felesége, aki ekkor még nagyon egyedül volt a bajban, mivel férje épp a Class FM Morning Show-jában járt. A ze­nésznek fogalma sem volt róla, mi történik az otthonában.

– A stúdióban voltam, a telefonomat lenémítottam. Amikor magamhoz vettem, láttam, hogy Bogi hétszer hívott. Tudtam, hogy nagy a baj. Igazam lett, a feleségem kisebb sokkot kapott, amikor meglátta a helyszínre érkező rendőröket, szakembereket – mondta Lajcsi feldúltan a Borsnak a déli órákban.

Kérdésünkre határozottan rá­vágta, nem tartja kizártnak, hogy az intézkedésnek köze lehet a reggeli rádióinterjúhoz. Azaz olyat mondhatott, ami okot szolgáltathatott a helyszíneléshez.

– Tudom, hogy nincs itthon Galambos úr. Hallgattuk a rádióban – így köszöntötte a felesége­met az otthonunkhoz megérkező nyomozó. Érdekes, az ügyvédem 10.17-kor kapott egy e-mailt, amelyben jelezték neki, helyszíni szemlét, hatósági ellenőrzést tartanak nálunk. Igaz, Bogiék szerint ez már tíz órakor megkezdődött. Házkutatási parancsuk nem volt, állítólag a közműveket jöttek megnézni. De gáz nincs, fával fűtünk, vizünk van saját, úgyhogy egyik hálózatot sem használjuk. Az áramot ellenőrizhették. Az eljárás alatt többször közöltem, szívesen segítem a ha­tóság munkáját. Ha időben szólnak, akkor nem megyek a rádióba, és otthon várom őket – magyarázta a Borsnak Lajcsi, akinél ek­kor elszakadt a cérna.

– Mikor lesz ennek vége? Meddig lehet valakit még passzírozni, nyüstölni? Természetesen most sem találnak semmit. Nincs mit találni. Az egész ügyben csak egy plomba tűnt el. Később kiderült, ők maguk szerelték le az intézkedés során – dühöngött Lajcsi, aki a műsor után egy tévéfelvételre sietett.

Mindent leplombáltak

A birtokra érkező szakemberek, a villanyóra mellett a környék összes vízcsapját leplombálták. A tűzoltócsapokat is, ami furcsa, mert nem a birtokon állnak, hanem Laj­csiék kapujával szemben.

Letétben a rosszakarók listája

A Morning Show-ban Lajcsi ismét részletesen beszámolt a börtönben töltött napjairól, és azt sem titkolta, naplójában név szerint megemlíti azokat is, akik az ügy hátterében állhatnak. A sűrűn teleírt füzetet ügyvédi letétbe helyezte. Egyetlen, a lopásra utaló bizonyítékot látott.

– Erre utaló fényképet mutattak. Egy régi, harmincéves vezetéken egy sérülést találtak, ez arra utalhatott, hogy ott valamikor valaki… Vagy lehet, hogy egy kerti munkánál egy gép megsértette – magyarázta a zenész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713450912
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139532_auto_resized.jpg
vg.hu

Csupán milliméterek választják el Iránt az atomfegyvertől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713450912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713450912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók