Celeb

Amíg a királynő spórol, Katalin szórja az állam pénzét

Bors

Létrehozva: 2016.02.10.

Katalin hercegnő magánhelikopterrel repült, Erzsébet királynő vonattal zötyögött azonos úti cél felé az adófizetők pénzéből. A két út természetesen nem ugyanannyiba került az országnak. 

A brit királyi család tagjai akár naponta utazhatnának magánrepülővel az ország egyik pontjából a másikba, ám a közlekedési eszközök kiválasztásánál igen eltérő a családtagok igénye. A napokban – ahogy arról a Daily Mail beszámolt – az uralkodócsalád legidősebb tagja, a 89 éves Erzsébet királynő a fényűző repkedés helyett inkább a lassabb, hétköznapibb, és nem utolsósorban olcsóbb megoldásokat választja: alattvalóihoz hasonlóan ő is vasúton teszi meg a negyvenperces London–Norfolk távolságot. A családba legkésőbb érkező Katalin hercegnő ugyanezt az utat magánhelikopterrel tette meg vasárnap cirka negyvenöt perc alatt, így út közben még átöltözni is volt ideje.

II. Erzsébet karácsony után a nemzeti vasúttársaság járatára vásárolt jegyet, természetesen az első osztályra, ami még így kijött húszezer forintból.

Cambridge 34 éves hercegnője viszont több mint egymillió forintért szárnyalt a jellegzetesen bordó színű királyi helikopterrel az udvarból.

Az alattvalók rendkívül büszkék józanul költekező királynőjükre, náluk talán csak a vasúttárasság vezetője, Graeme Pratt büszkébb, hogy II. Erzsébet a vasutat választotta.

– Megtiszteltetés számunkra, hogy királynőnk a vasúti szolgáltatások mellett döntött. Miután megérkeztünk az állomásra, megkérdeztem, hogyan utazott, és elégedetten válaszolt, hogy kényelmesen – nyilatkozta Pratt.

Katalint viszont megrótta a brit sajtó tékozló kényelmességéért, mert bármenyire is népszerű, a közpénzekkel még ő sem bánhat könnyelműen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában