Celeb

Kiadó indított pert Schobert Norbiék ellen

Bors

Létrehozva: 2016.02.10.

Összesen 1,5 millió forintos szerzői jogdíjat követelnek a fitneszgurutól.

Polgári pert indított a Compact Disco kiadója, a CLS, mivel Rubint Réka egyik fitnesz DVD-jén jogtalanul használták fel az Eurovíziót is megjárt zenekar Fly or Dive című számát - írja a Blikk.

Az említett DVD körül már eddig is voltak gondok: 2013-ban a BorsOnline is írt arról, hogy zavaros a helyzet, kinek is kellett volna kifizetnie a jogdíjakat, sőt, arról is beszámoltunk: Norbi úgy érezte, szabályosan megzsarolták az ügyben.

A jelenlegi perrel kapcsolatban Bérczes László, a Compact Disco kiadójának ügyvédje adott magyarázatot a Blikknek: "Schoberték nem kötöttek a dalokra felhasználási szerződést és nem is fizettek értük, holott hallhatóak a DVD-ken. Egy sláger reklámcélú felhasználása 100 és 500 ezer forint között van, ha összeadjuk, körülbelül 1,5 millióra tehető a meg nem fizetett szerzői díj. Dalonként indítjuk a pereket, hiába próbáltunk megegyezni." A kiadó egyébként nem csak a filmek előállítóját pereli, de Norbiék egykori cégét, mint a DVD forgalmazóját, valamint magát Norbit illetve Rubint Rékát is. Azért döntöttek a polgári per mellett, mert ugyan a NAV anno tízezer Rubint Réka DVD-t foglalt le és nyomozás is indult, ám ennek gyorsaságával ők nem elégedettek.

Norbi ügyvédje szerint az elképesztő összegeknek csak töredékéről lehet szó, valamint Schobert Norbi és Rubint Réka személyes felelősségét is bizonyítaniuk kell a per indítóinak. "A 180 perces DVD-n jómagam nem ismertem fel az ominózus dalt, amelynek részlete ráadásul a felperes szerint is csak 50 másodpercig hallható a háromórás anyagon." - tette hozzá Horváth György ügyvéd. 

Egyébként erről a dalról (illetve ennek egy alig egy perces részletéről) szól a per:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515420
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”