Aktuális

Alexa: 1 milliót keresek a testemmel havonta

Bors

Létrehozva: 2016.02.12.

31 éves milliomos férfi keres maximum 19 éves, modellalkatú lányt heti 2-3 találkozásra. Havi félmilliót fizetek. A hirdetés valós, ám a 19 éves lány ennek a kétszeresét keresi.

– Megkapom tőle, amit akarok, tehát szeretem őt. Újra és újra hozzá já­rok, tehát ez egy kapcsolat.

Tulajdonképpen ez az a kivetítés, amit a hagyományos kapcsolatokban is megélünk: amire szükségem van, azt rávetítem a másik félre, hiszem, hogy birtokában van, képes lesz megadni nekem – mindezt egy hazai anonim módon történő online felmérés­ben mondta egy olyan férfi, aki rendszeresen igénybe veszi örömlányok szolgáltatásait.

Szavaiból kiderül, hogy a férfiak nem feltétlenül a változatosságot keresik, amikor pénzért vesznek szexet. Ezért is lehet rengeteg törzsvendége a prostiknak. De mi van azokkal a nőkkel, akik nem egy-egy alkalomra, hanem esetleg hetekre, hónapokra bocsátják áruba magukat? És azt se feledjük, hogy az ilyen hölgyek nagy része nem hivatásos, tehát a szó gyakorlati értelmében nem prostituált. Vagy mégis?

Alexa, akinek a keresztnevét kérésére megváltoztattuk, egy nagy, több mint száz négyzetméteres budapesti lakásban várja a kuncsaftjait. A Borsnak sok érdekes dolgot mesélt erről a világról.

– Természetes módon vannak igényeim, de céljaim is – mondja a csinos, zöld szemű, szőke hajú, 19 éves lány, aki havi félmillióért csakis akkor jelentkezett volna a hirdetésre, ha szimpatikus lett volna neki a férfi.

– Most nagyjából havi egymillió forint a bevételem úgy, hogy napi maximum 4-5 órát dolgozom. Nálam egy óra 18 ezer forint gumival, ami nem olcsó, de ez egyfajta színvonalat is biztosít. Minden további extra már fizetős. Volt már japán, kínai, osztrák és angol vendégeim is, ám tízből nyolc azért magyar – magyarázza Alexa, aki szerint rengeteg a törzsvendég. – Van olyan kuncsaftom, aki heti kétszer-háromszor is eljön. Ha bejön nekik egy lány, akkor nem váltanak másikra.

Alexa azt is elmondta: az egymillióból nagyjából négyszázezret tud félretenni.

– A lakásra ketten a barátnőmmel háromszázezret fizetünk havonta, járok kozmetikushoz, fodrászhoz, edzőterembe, manikűröshöz és persze bulizni is. Színvonalas életet nyújt ez a munka – állítja a lány, aki maga is kapott már ajánlatot többnapos elfoglaltságra.

– Ez egy háromnapos üzlet volt, napi ezer eurót (316 ezer Ft) kaptam. Egyebek mellett vásárolni és társasági eseményekre kísértem az urat – mondja a lány, aki már előremutató terveket szövöget.

– Hamarosan szeretnék kiköltözni Londonba, elvégezni egy közgazdászdiplomát adó egyetemet, és úgy gondolom, hogy akkor ugyanúgy megkereshetek majd annyi pénzt, mint most ebből a munkából – avat be terveibe a fiatal lány. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei