Aktuális

Felcsút szeretné, ha náluk keresztelnék Orbán unokáját

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.02.12.

A miniszterelnök lányának esküvője Budapesten volt, de a születendő gyerek keresztelőjét családiasabb környezetben itt is megtarthatnák. Mindezt Felcsúton a falu lakói mondták a Borsnak, akik örülnének, ha Tiborcz István és Orbán Ráhel gyermekét náluk keresztelnék meg. A településen református és katolikus templom van.  

– Éppen ma láttam a hírt a neten, és nagyon örültem. Kívánok az újonnan érkezőnek hosszú életet. Remélem, itt lesz a keresztelője, mert arra elmennék. Keresztelőn, úgy tudom, nem szokás ajándékot adni, de én vinnék egy kis csokor virágot – mondta a buszmegállóban megszólított Mogyorósi Gizella.  

Bárkit megkérdeztünk a helyiek közül, az unoka érkezését mindenki az élet egyik legfontosabb eseményének tartotta, még akkor is, ha az életkora miatt úgy gondolta, hogy náluk ez még arrébb van.    

– Gratulálok nekik. Nekem három gyerekem van. A legidősebbtől úgy nyolc év múlva érkezhet unoka, és nagy ajándéknak fogom tartani. Gondolom, a miniszterelnök úr is így van ezzel – vélekedett Kemele Zoltán.  

Falusi Teréz mosolygott, amikor megkérdeztük a véleményét.

– Persze, hogy örülök a hírnek, mert az lenne a jó, ha mindenkinek lennének gyerekei és unokái, és lehetőleg minél előbb. Sok fiatal addig húzza, halasztgatja a gyerekvállalást, hogy kifut az időből. Orbán Viktor lánya jó időben van. Szép lenne, ha a keresztelő nálunk lenne. Bár én a templomba nem mennék el, de ha itt sétálnának Felcsút utcáin, kijönnék a kapuba megnézni őket – mondta Terike.

– Nekem öt unokám van, és tudom, milyen jó érzés volt az érkezésük. Ugyanezt a boldogságot kívánom Orbán Viktornak is, hogy élje meg – magyarázta Újvári András.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612620
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612620
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612620
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban