Celeb

Hát ilyet: újra eladó Rékasiék villája

Bors

Létrehozva: 2016.02.14.

Most beköltözhet az egykori álompár irigyelt, felkapott Pest környéki településen épült hatalmas villájába, már ha van 83 millió forintja.

A Détár–Rékasi színész házaspár újra piacra dobta volt közös otthonukat. Bár már két éve is annak, hogy kimondták a válást, Détár Enikő és Rékasi Károly nem inthet búcsút egymásnak véglegesen. Közös gyerekeiken túl ugyanis összeköti őket a közös vagyon is: a 285 négyzetméteres családi ház, ami egykor az otthonuk volt. A háromszintes villához két kocsibeállós garázs is tartozik, még mindig 83 millió forintért árulják, ám úgy tűnik, ezért a pénzért nagyon nehéz eladni.

Pedig a pénzre most igen nagy szükség lenne. Azzal ugyanis, hogy Rékasi nyáron motorbalesetet szenvedett, és ezen a héten kedden újra meg kellett műteni, megint hosszú időre kiesik a munkából. A Barátok köztben megoldható a távolléte, de a József Attila Színházban le kellett mondani az előadásait.

Ez azért is nagy probléma, mert információink szerint a színész nem kap állandó fizetést, pénz csak akkor jár, ha játszik, előadásonként fizetik. Sőt Rékasi új párja, Pikali Gerda sincs jobb helyzetben: két közös darabjuk is futott, amit nyilván nem tud ő sem a párja nélkül előadni.

Gerda és Károly ráadásul albérletben él, ami szintén súlyos tízezrekkel terheli meg a családi kasszát, plusz a színésznő két gyermeke is egy hónapból két hetet velük él. Úgy tudjuk, ennek ellenére a ház árából nemigen akarnak engedni a színészek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504012
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók