Celeb

Csak vele állt szóba Johnny Depp

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.02.14.

Bő három évtizede tudósít az álomgyárból, könyvet írt az Oscarról, s egyedüli magyar tagja a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezetének. Ő Návai Anikó, aki a Saul fia Oscar-esélyeiről is mesélt.

Igazi diadalmenet, amit a Saul fia produkál. Mint elismert filmes szakértőt – és mint a Golden Globe bizottság tagját – meglepte ez az átütő siker?

A Golden Globe-díj azért nem volt annyira egyszerű. Tudtam, hogy a kollégáim egyik része a finn Fencer című filmért lelkesedik, a másik része a török–francia Mustangért, és csak abban bízhattam, hogy a két film annyira megosztja a szavazókat, hogy azoknak a voksa érvényesül, akik Nemes László kezében szeretnék látni a díjat. Szerencsére így történt.  

Jól ismeri az Oscar világát, tudósított és könyvet is írt róla. Milyenek a Saul fia esélyei a szoborra?

A választ a tények adják. A Saul fia minden lehetséges kritikusi díjat megnyert Amerikában, beleértve az eddigi legrangosabb díjat, a Golden Globe-ot is. Jókor és jó helyen indult: már tavaly májusban
Cannes-ban begyűjtötte a legfontosabb amerikai híveit és segítőtársait. Az egyik, ha nem a legjobb külföldi filmforgalmazót, a Sony Pictures Classicsot és Pete Hammondot, a legnépszerűbb szakmai hollywoodi honlap főmunkatársát. Ők tényleg mindent megtettek az elmúlt hónapokban a filmért. A Sony Pictures Classics a lehető legjobb PR-csapatot bízta meg a kampánnyal. És kellett hozzá az a sok-sok hónapos kemény munka, amiből Nemes és Rőhrig alaposan kivette a részét. Fáradságot és időt nem kímélve beutazták az egész világot, részt vettek az összes fesztiválon, és annyi interjút adtak, annyi közönségtalálkozón és szakmai kérdezz-feleleken vettek részt, amennyit megszerveztek nekik. Aki ezt hiszi, hogy ez könnyű, próbálja utánuk csinálni!

Annak idején azt nyilatkozta, már csak azért sincsenek barátai a sztárok közül, mert nem egy csapatban játszanak. Tartja még?

Nem vagyunk és nem leszünk barátok hétköznapi értelemben soha, még akkor sem, ha többekkel gyakran e-mailezünk és sok olyasmit is megosztunk egymással, ami nem tartozik a nyilvánosságra. Az interjúkban látható kedélyes beszélgetések sok éves ismeretségből, sok-sok találkozásból és abból adódnak, hogy a sztárok tudják, soha nem éltem és nem élnék vissza a bizalmukkal.

Azért be tudja lopni magát egyesek szívébe! Stallone például emlékezett arra, hogy ön várta Ferihegyen a nyolcvanas években és Tom Hankset is vendégül láthatta egy gulyásra.

Szakmai dicséret, ha felderül a sztár arca, mikor belépek az interjúszobába, mert emlékszik rá, hogy milyen jót beszélgettünk múltkor. Remek trambulin az új interjúhoz, de ez tényleg ennyi. 

Volt, hogy véletlenül valakinek a tyúkszemére taposott?

Sohasem. Pedig több mint harminc éve dolgozom Hollywoodban. 
 

Olykor a legjobb sajtósok sem tudnak olyan beszélgetést szervezni, mint a véletlen vagy egy-egy merész partizánakció. Johnny Depp becserkészéséhez felesége partiját használta ki Velencében, s ha jól emlékszem, Phil Collinst egyszer úgy sikerült megszólaltatnia, hogy a reptéren önre tolta a bőröndös kocsiját… Mely spontán vagy trükkös interjúi­ra a legbüszkébb?

Már sok éve nincs szükségem trükkös interjúkra. Johnny Depp Velencében nem adott interjút senkinek, A dán lány premier előtti fogadására viszont elkísérte a feleségét, és így alkalom adódott rá, hogy beszéljünk. Úgy vagyok vele, hogy akihez hozzájutok, annak örülök, és akihez nem jutok hozzá, azt nem hajtom. Így is van elég anyagunk bőven. 

Irigylésre méltó álommunka az öné, legalábbis a felszínt látva, ismerve. Hogy néz ki az érme másik oldala?

Lehet irigyelni a csili-vili hétköznapjaimat, amikor órákat töltök a neten, hogy utánanézzek egy készülő interjúnak, lógok a telefonon, az interjúkat és az utakat szervezem. 4-5 órákat alszom, bőröndből élek, fodrászhoz futok, napi két filmet nézek, rágom a körmöm, nehogy lekéssem az interjút, és 2500 kilométert repülök egy sztárért, aki az utolsó percben, ott a helyszínen lemondja, mert influenzás lett… És irigyelni lehet olyankor is, amikor lerohad az internet, és nem tudom elküldeni az anyagot időben a pesti stúdióba… 

Felsorolni is hosszú volna, kikkel készített interjút. Ki hiányzik a listáról és mire lett volna kíváncsi?

Audrey Hepburn. Azt kérdezném tőle, hogy maradt ebben a szakmában ilyen tiszta és ártatlan…

Befolyásos újságíró

A JATE, ELTE és a Szegedi Tudományegyetemen tanult, dolgozott a Magyar Rádiónál és a Voice of Americánál. Egyedüli magyar tagja a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének, így az ő szavazata is befolyásoló tényezője annak, kik kapnak Golden Globe-ot. 1998-ban jelenik meg Oscar, Oscar! című könyve, amely a legrangosabb filmdíj történetéről, érdekességeiről szól. Számos újságnak tudósított és készített interjúkat. Jelenleg a Duna TV-n látható, Szeretettel Hollywoodból című műsorában kéthetente beszélget a legnagyobb sztárokkal. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713520513
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713520513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713520513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”