Celeb

Némedi Mari fizette Szecsődi Kari műmelleit

F. Zs.

Létrehozva: 2016.02.14.

Az elhunyt énekesnő lánytestvérei az iratok rendezése közben találtak egy szerződésre, melyben az áll, hogy a Megasztárból ismert művész tartozik Mari örököseinek. A rokonok és a Bors munkatársai is hiába keresik Karit, ha fel is veszi a telefonját, a témát hallva azonnal leteszi.

A Bors információi szerint Szecsődi Karinak azért kellett kölcsönkérnie, mert a Megasztár után alig volt munkája, így bevétele is.

Az aprócska belvárosi lakásának fenntartása is gondot okozott, egy idő után az énekes olyan sok közüzemi díjtartozást halmozott fel, hogy el akarták árverezni az ingatlanját. Ekkor sietett segítségére a barát, Némedi Mari, és kifizette helyette az elmaradásokat.

Úgy tudjuk egyébként: Szecsődi Kari mellimplantátumait is az énekesnő fizette.

Kari és Némedi Mari azóta voltak barátok, amióta Kari feltűnt a Megasztár negyedik szériájában. A tehetséges fiúban nagy lehetőségeket látott a színésznő, aki egész életében szívesen menedzselte, trenírozta azokat a művészeket, akik kitűntek a társaik közül.

Az egyik legjobban kereső szinkronszínész volt

Némedi Marika gyakorlatilag a halála napjáig megállás nélkül dolgozott, ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínészünk. Hallhattuk a hangját többet között az Apácashow-ban, az Aludj csak, én álmodom című romantikus filmben, a Bridget Jones naplójában, de rajzfilmekben és sorozatokban is.

A színésznő a barátai szerint azért halt meg ilyen fiatalon, mert még akkor sem ment idén ősszel orvoshoz, amikor már nagyon rosszul volt. Helyette a szinkronstúdióba sietett, nagyon szeretett dolgozni. A vagyonát is a szorgalmának köszönheti, és annak, hogy mindig megfogta a pénzt. 

Kari karrierje azonban még el sem kezdődött, de gyakorlatilag már kettétört, amikor bejelentette, hogy a saját neméhez vonzódik. A maradék rajongói pedig akkor fordítottak hátat neki, amikor arról nyilatkozott, hogy nemet szeretne váltani, és inkább nőként képzeli el magát.

Az énekes ekkor csináltatott melleket magának, arról azonban sehol sem beszélt, hogy erre honnan volt pénze. Szecsődiről az elmúlt években szinte kizárólag botrányhírek jelentek meg, legtöbbször azzal került az újságokba, hogy szexuális szolgáltatásokat hirdet férfiaknak, de erről Kari mindig azt nyilatkozta, hogy hazugság, ő masszírozást vállal és valaki visszaél a telefonszámával és a képmásával is, sosem árulta a testét.

Némedi Mari 64 évesen halt meg, és igen komoly vagyont hagyott maga után. Három budapesti belvárosi lakása, egy fóti nyaralója és egy szilasligeti háza is volt, ezeknek a becsült összértéke 100 millió forint lehet.

De, hogy ki örökli a vagyont, az még a jövő zenéje. Nem tudni ugyanis, hogy a színész-énekesnő hagyott-e vágrendeletet.

- Biztos vagyok benne, hogy lepapírozott mindent, világ életében nagyon alapos nő volt - nyilatkozta a Borsnak Terry Black, az elhunyt színésznő jóbarátja és egyben üzlettársa

- Évek óta működtettünk egy közös Bt-t, ha valaki, én pontosan tudom milyen precízen bánt a pénzzel. Szívesen adott, szeretett segíteni másokon, de a kölcsön az kölcsön, azt minden esetben lepapírozta. Ha valaki tartozott neki, az nem ússza meg a visszafizetést azért, mert Marika meghalt, ez biztos - zárta szavait Terry.

Többször is kerestük az ügyben Szecsődi Karit, mert szerettük volna tőle is megkérdezni, hogy mi a véleménye a tartozásról, de már a beköszönés utáni másodpercekben letette a telefonját, amit utána folyamatosan kinyomott. Információink szerint Némedi Marika családtagjaival is ugyanígy viselkedik. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089277_auto_resized.jpg
vg.hu

Német gazdasági katasztrófa – meredek lassulásra számítanak az elemzők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082190_auto_resized.png
metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700414
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel