Celeb

Elcsábította Ábel Anitát Vajna TV2-je

F. Zs.

Létrehozva: 2016.02.19.

Meglepő fordulat, hogy a kormányt legádázabban kritizáló műsorból, a Heti Hetesből az Andy Vajna érdekeltségeibe tartozó TV2-höz szerződött a színésznő. Anita nem fél a váltás miatt várható politikai támadásoktól.

A hazai televíziózás egyik leghűségesebb képviselője döntött úgy, hogy csatornát vált. Ábel Anita a TV2 képernyőjén folytatja televíziós pályafutását. A színésznő több mint tizenöt éve dolgozik az RTL-nél, 2001-ben kezdte a reggeli műsorban, majd egy kis időre átigazolt a királyi tévéhez, de 2012 óta ismét a legnézettebb kereskedelmi csatorna arca volt az RTL II-re került Heti Hetes állandó szereplőjeként. Más műsorokban azonban nem kapott feladatot, talán ebből lett elege Anitának, aki most úgy döntött, nem vár tovább a nagy lehetőségre.

A Bors információi szerint a TV2 komoly ajánlattal kereste meg, kiemelt szerepet szán neki. Anita igent mondott, így szakmailag fejlődhet, de döntésének ko­moly visszhangja is le­het. Mert, ugye, furcsán néz ki, hogy a jelenlegi kormánypártot vitriolos humorral vagy sokszor kemény szavakkal kritizáló közszereplő leigazol a Vajna-féle TV2-höz.

Vajon felkészült a színésznő arra, amit a baloldaltól kap?

– Betegesnek és már-már má­niákusnak tartom ezt a megközelítést, mert a tévé mégiscsak a nézőknek szól, aki meg egyet akar, kikapcsolódni – válaszolja Ábel Anita. – Nem az ér­dekli, ki szerepel a cégjegyzékben, hanem az, hogy mit és kit lát a dobozban. Én feladatokkal foglalkozom és felkéréseket ítélek meg, valamint azt, hogy milyen csapatban dolgozhatok. A néző távirányítóján a gombok nem politikai pártokat vagy befektetőket kapcsolgatnak, hanem műsorokat – magyarázza a színésznő. – A változás jó, a változás kell. Egyébként a Reggeli 2005-ös megszűnése óta nem állok szerződéses kapcsolat­ban az RTL Klubbal, így – bár jól hangzik – nem volt mit felmondani.

Anita tehát eljött, a döntését pedig tiszteletben tartották az RTL-csoportnál. A Heti Hetes tagjai­nak pedig máris hiányzik a jó humorú kollegina:

– Biztosítottak arról, hogy hiányozni fogok nekik, és sok sikert kívántak, majd hozzátették, büszkék rám. Ilyen kollegiális szeretet csak keveseknek adatik meg, és nekem nagyon jól esett – mondja Anita, aki a Bors olvasóinak azt is el­árulja, hogy nem csak a gyermek-tehetségkutatóba invitál­ták: – Több műsorról is beszélünk, de még nincs pont a mondatunk végén – fejtegeti, majd amikor azt kérdezzük tőle, hogy esetleg elvállalna-e egy komplett showműsort is, mondjuk olyat, mint Szulák Andrea beszélgetős műsora, így válaszol: – Persze, hiszen, most is van hasonló feladatom, és a műfaj nagyon közel áll hozzám.

Ábel Anita egyébként még egy darabig látható lesz az ATV képernyőjén A nő háromszor című műsorban, de nem tudni, meddig maradhat ott.

– Még a jövő zenéje, de úgy vélem, hogy megfelelő feladatok mellett egy fenékkel egy lovat kell megülni, azt viszont teljes erőbedobással és maximálisan beleadva mindent.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt