Aktuális

Kilökte az ablakon kislányát a paranoiás tatabányai nő

M. S.

Létrehozva: 2016.02.23.

Agysérülései miatt örök életére fogyatékos marad a kis Johanna, akit a saját édesanyja lökött ki az ablakon Tatabányán. Az asszony lánya születésétől fogva furcsa nevelési elveket vallott: magához láncolta, és még óvodába sem vitte a gyermekét.

Az első nyilvános tárgyalást tartják, egyben várhatóan ítéletet is hirdetnek csütörtökön J. Sz. Nóra ügyében, aki 2014. március 18-án kilökte lakásuk ablakából hatéves kislányát, majd a gyermek után vetette magát. A vádiratból eddig nem ismert részletek derültek ki, amelyek némileg magyarázatot adnak az ép ésszel felfoghatatlan cselekményre.

A most 40 éves asszony 2008-ban szülte meg kislányát, a házaspárnak Johanna volt az egyetlen gyermeke. A vádirat szerint a nő „visszahúzódó, antiszociális életvitelre rendezkedett be, a lakásba senkit nem engedett be, gyermekét is kezdte magához láncolni, őt a lakásban tartva nevelte, gondozta. Távol tartotta az óvodától, mert ok nélkül attól tartott, hogy ott bántalmazzák, kiközösítik.”

Nóra nem volt hajlandó felvenni a kapcsolatot az óvoda vezetőjével sem, így írásban jelezték a gyámhivatal felé a hiányzások tényét. A járási gyámhivatal határozatot hozott és eljárást indított Johanna védelembe vételére. Az anyában egyre növekedett a félelem, hogy az eljárás végén a kislányát ki­emelik a családból. Aggodalmas, kétségbe esett és paranoiás állapotába került, majd 2014. március 18-án este összeveszett a munkából hazaérkező férjével és kislányával bezárkózott a gyerekszobába. Johannát kilökte a 8,6 méter magasan lévő ablaknyíláson. A gyermek a járdára esett, elsőként a feje és mellkasa érte a földet, életveszélyes sérülést szenvedett. A vádirat szerint „az elszenvedett agysérülések miatt a sértettnél a gyógyulási folyamatot követően is funk­ciókiesés, funkciókárosodás marad vissza, amely maradandó fogyatékosságot jelent”.

Az anya is kiugrott az ablakon, ő is súlyos, nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses és zúzódásos sérüléseket szenvedett. Az elsőfokú bíróság ember­ölés kísérlete miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélte, amely ellen ügyvédje felmentésért fellebbezett. Most a Győri Ítélőtábla dönt az ügyben.

Nem sokkal a tragédia után a Borsnak nyilatkozott a nő férje, J. Sándor. Akkor még ő is azt hitte, hogy véletlen baleset történt, és Johanna annyira önfeledten mókázott az édesanyjá­val az ablak melletti kanapén, hogy a nagy heveskedésben véletlenül kizuhant a nyitott nyílászárón.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól