Sport

Simon Krisztiánért dobog Virginia szíve

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.02.24.

Sérült focista barátnője volt, és most megint az. Batik Bence exe nem maradt sokáig egyedül, az egykori újpesti focista, Simon Krisztián rabolta el a szívét.

A Ferencváros sérült védőjét az 1860 München sérült középpályása váltotta – legalábbis, ami Virginia szívét illeti. Ő az a lány, akinek az édesapja, Hamar István, a Honvéd korábbi válogatott csatára, és akiről néhány hete azért írtunk, mert épp a Fradi védőjével, Batik Bencével futott zátonyra a kapcsolata. Akkor egy harmadik fél, Dukai Regina tette pikánssá a szakítást, aki leleplező cikkünk megjelenését követően maga is felvállalta, hogy a nála tíz évvel fiatalabb focistával jár.

Virginia akkor nagyon megtört, de ma már ismét boldog, hiszen a korábban az Újpestben, jelenleg a Bundesliga 2.-ben futballozó Simon Krisztián közben elrabolta a szívét. Legalábbis erről tanúskodik az a kép, ami a napokban jelent meg a focista közösségi oldalán. Különös egybeesés, hogy az 1860 München válogatott focistája Batikhoz hasonlóan szintén sérült, tavaly novemberben szenvedett súlyos keresztszalag-szakadást, azóta lábadozik.

– Úgy tudom, Krisztián azok után kezdett el hevesen írogatni a lánynak, hogy a Borsban megjelent a szakításáról szóló hír. Régóta tetszett neki Virginia, és nagyon sokat segítettek egymásnak az elmúlt hetekben lelkileg. Krisztián a sérülése, a lány a szakítása miatt szorult lelki támaszra. Kettejük kapcsolata szerelemmé érett. Így már Németországban együtt töltik mindennapjaikat – mondta a Borsnak a párhoz közeli forrásunk.
Természetesen az érintetteket is szerettük volna megkérdezni: Virgina csak annyit közölt, nem kíván nyilatkozni, Simon pedig nem vette fel a mobiltelefonját.

Nem ez az első „átigazolás”

Nem ez az első eset, hogy egy „futballistafeleség” csapatot, pontosabban párt vált. Korábban a volt Fradi-játékos és elnök, Berki Krisztián, illetve az FTC jelenlegi focistája, Busai Attila barátnője is volt Sónyák Szilvi. Az egykori playmate és fitneszmodell aztán az akkor még Újpestben futballozó Vermes Krisztiánnak szült gyermeket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147198_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713623112
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja