Aktuális

Tonello: 3,5 milliót kap, aki megtalálja a lányomat

H. Z.

Létrehozva: 2016.02.24.

Mindent megadna Andrea Tonello, hogy újra magához ölelhesse kislányát. Chantalnak és anyjának öt éve veszett nyoma Magyarországon.

Kétségek Minden olyan szépen indult. A vállalkozóként dolgozó olasz férfi, Andrea Tonello és a mezőtúri fodrász, Sallai Klau­dia Olaszországban élt, boldog párkapcsolatban.

Öt éve tűnt el Chantal

Előre tervezett gyermekük, Tonello Chantal, 2011 szeptemberében született. A rémálom akkor kezdődött a férfi számára, amikor párja a csecsemő­vel pár napra a rokonaihoz indult, majd SMS-ben tudatta az apukával, hogy a gyereke Magyarországon nő fel, ne is jöjjön már ide.

Az apának ítélték

Ezután az apa természetesen eljött Magyarországra, de már hiába. Néhány hete táblával a hátán járta Mezőtúrt, hogy szórólapokat osztogasson az eltűnt kislányáról, de eddig sajnos nem járt sikerrel.

– Az ügyben 2012-ben indultak a peres eljárások. A Kúria döntése szerint vissza kellett volna vinni a gyereket Olaszországba. Miután megszületett ez a döntés, az olasz hatóságok az apukának ítélték a gyereket, akiről semmit nem lehet tudni – mondta a Borsnak dr. Győrbiró Dorottya, az édesapa jogi képviselője. Az ügyvéd elmondása szerint a rendőrség is felajánlott ötszázezer forint jutalmat, így már összesen három és fél millió forintot kap, akinek segítségével az édesapa megtalálja a kislányát.
Mezőtúron látták

– Jó néhány magánnyomozó is dolgozott már az ügyön, de nem jutottak eredményre. Érdekes módon a mezőtúri emberek közül többen is határozottan állítják, hogy látták az anyukát a város központjában az elmúlt hónapokban is. A rendőrség ez év elején felfüggesztette a nyomozást, ám az anyuka elleni elfogatóparancs, illetve a gyermek Interpol általi körözése változatlanul érvényben van.

Aki bármit tud a kislányról, írjon a keressukchantalt@gmail.com címre! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét