Erős Antónia ikrei teljesen különböznek

Már nem legyintenek a cukorbetegségre

– Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Belevalók programja főként óvodapedagógusokat készít fel a cukorbeteg gyerekek körüli feladatokra. A képzés három éve indult, mik a tapasztalatok?
– Minden előfeltételezésünk beigazolódott. Egyrészt, a pedagógusok valóban nem kaptak ilyen jellegű oktatást korábban. Másfelől, nem azért nem veszik fel a diabéteszes gyerekeket az óvodába, mert a nevelők gonoszok lennének, sokkal inkább arról van szó: a félelem munkál bennük. Nem tudják, mi a teendő a gyermekkel, ha baj van. A képzésen erre is megtanítjuk őket, nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatra. A visszajelzések arról szólnak, hogy sokkal magabiztosabban állnak az ilyen helyzetek elé, nem eleve elutasítóan.

Természetesen szükségük van a szülőkkel való szoros együttműködésre is, velük átbeszélve lehet megtanulni egy konkrét esetben a kezelés lépéseit egy gyermeknél. Képzéseinken az óvónők találkozhatnak a Magyar Diabetes Társaság által delegált orvosokkal is, így akár már azt is tudhatják: ha az ő csoportjukba bekerül egy cukorbeteg kisgyerek, akkor melyik diabetológushoz tartozik. Eddig országszerte mintegy 1500 pedagógus vett részt az ingyenes programban. Egyetlen korlátja van az egésznek: a pénz. Mert elképesztő költségekkel járnak a képzéshez tartozó oktatóanyagok, a mesekönyvek, a támogató azonban sajnos kevés. De a mi lelkesedésünk töretlen.

– Az alapítvány idén már tizenegy éves. Mit tart a legnagyobb sikerének?
– A legfontosabb, amiért az egész alapítvány létrejött, megvalósult. Célként tűztük ki, hogy a cukorbetegség bekerüljön a köztudatba. Ne csak legyintsenek rá, hanem valóban foglalkozzanak vele. Általunk jutott el sokakhoz, hogy a diabétesz bárkit érinthet, bármikor, bármilyen életkorban. Különböző típusai vannak, több mint egymillió ember érintett Magyarországon. Sok esetben akár évekig is rejtett maradhat a betegség, csak akkor derül ki, amikor visszafordíthatatlan rombolást okoz a szervezetben. Például érszűkületet, ami vaksághoz vagy lábamputációhoz vezethet. Azt láttuk, hogy az első években furán néztek ránk, amikor vércukorszintméréssel megjelentünk olyan helyeken, ahol a vérnyomást vagy a koleszterinszintet mérték, de részben nekünk köszönhetően ez ma már teljesen normálissá válik.

– Mesélne arról, önnél hogy alakul a napi rutin?
– Vércukorméréssel, inzulinbeadással, reggelivel indul a nap, kitalálom, hogy mit és mennyit eszem. Azt tudom már előző este, hogy aznap eljutok-e sportolni. Mindehhez mérten kiszámolom az inzulinadagomat. Napközben is többször mérem a vércukorszintet, evések, inzulinbeadás előtt. Naponta ötször-hatszor adok magamnak injekciót és hatszor-nyolcszor biztosan megmérem a cukrom. A gyakori mérés a kulcsa az egésznek, hiszen inzulinnal, evéssel be tudunk avatkozni, ha kell. Ékes bizonyítéka ennek az az időszak, amikor az ikreket vártam. Akkor óránként végeztem a méréseket, hiszen az volt a cél, hogy minden rendben legyen. Olyan is volt a vércukorszintem, mint egy teljesen egészséges embernek.

– Mit sportol?
– Konditerembe megyek le súlyzós edzésre, gyalogolok. Ez leginkább lelkiismeretfurdalás-csökkentés és kondicionálás, egy egész profil felépítésére nem elég, de a bőrömben jobban érzem magam utána.

– Teljes mértékben szabálykövető?
– Eléggé. Nem vagyok édesszájú, nincsenek őrült lemondások nálam. A csokit kifejezetten nem szeretem, de a tortáért sem rajongok.

A diabétesz nem akadálya a gyermekvállalásnak

– Gyermekei, Szonja és Mátyás mennyire édesszájúak?
– A lányom semennyire, a fiam teljesen. Nem lehet őket összehasonlítani. Egy pocakban nőttek, egy ideig szoptak, mindenből ugyanannyit kaptak, ugyanúgy kezdtük a szilárd ételek bevezetését náluk, ehhez képest a fiam megőrül az édességért, a lányomnál megromlik a csoki, mielőtt hozzányúlna. Szóval nem hiszek az olyan elvekben, hogy amit a gyerek elé leraksz, azt eszi majd. Nekünk ezt a hat és fél év alatt nem sikerült alátámasztani... Egyébként nem tiltunk előlük semmit, de például szénsavas, cukrozott üdítő egyáltalán nincs otthon.

– Személyiségükben is ennyire különböznek az ikrek? Könnyű dolga van velük?
– Igen, nagyon különbözőek. Nem mondanám, hogy könnyű dolgom van... Szerintem utoljára féléves korukban volt az. Nekem az elején semmi gondom nem volt, óraműpontossággal, háromóránként ettek, sokat aludtak. Amióta van erő, akarat, tudás, azóta nem egyszerű, és ahogy látom, ez egyre csak fokozódik majd. (Nevet.)

– Mennyire kell őket a sport felé terelni?
– Ebben a korban még minden gyermek annyit mozog, hogy nem kell különösebben odafigyelni erre, hacsak nem hízásra hajlamosak. Nálunk nincs így. Amikor kedvük van, lejárhatnak focizni a kerületi gyerekklubba. Szonja még ritmikus gimnasztikára jár, ő kérte, hogy hetente kétszer is mehessen, annyira élvezi. A fiamat inkább a dobolás érdekli, hároméves kora óta jár dobórákra, nagyon tehetséges.

– Mit tanácsol azoknak, akiket visszatart gyermekvállalástól a cukorbetegségük?
– Ne ez tartsa vissza őket. Inkább az, ha nem tudják magukat rendbe szedni. Egy nő, akár cukorbeteg, akár nem, ha felelősséggel szeretne gyereket vállalni, előtte jó néhány hónappal kezdjen jobban odafigyelni magára. Ha súlyfelesleg van, picit próbáljon faragni belőle, és mindenképpen hagyjon fel az olyan káros szokássokkal, mint a dohányzás. Tudatosan kell készülni a gyermekvállalásra, ha pedig az orvos is azt mondja, hogy start, akkor nyugodtan vágjon bele. Még egy ikerterhességet is minden probléma nélkül ki lehet hordani... Ráadásul nálam harmincnyolc évesen volt az első terhesség, szóval sorolhatnám a „nehezítő” körülményeket, de mindebből semmit nem éreztem… Jól voltam, egészséges voltam. Ha betartjuk a szabályokat és eljárunk a vizsgálatokra, akkor mindenki boldog anyuka lehet.

A híradózást nem lehet megunni

– Pontosan 1998. április 3-án vezette először az RTL Klub híradóját. Ennyi idő után mi jelenti még benne a kihívást?
– Nincs két egyforma nap, kihívás, hogy minden rezdülésre figyelni tudjunk. Sokat változott a közeg, akár a Facebookon, akár e-mailben is gyakran küldik az információkat az emberek, azonnal ott lehetünk a fontos eseményeknél. Ahogy a kor változik, az eszközeink is egyre modernebbek. Sokkal pörgősebb minden, ráadásul ma már kétszer olyan hosszú a híradó. Amit hét évvel ezelőtt megtehettünk, hogy Szellő István egyedül vezette a híradót, míg én otthon voltam a gyerekekkel, ma már kivitelezhetetlen lenne. Elképesztő a hírmennyiség, kiegyensúlyozottnak, pontosnak kell lenni. De ettől szép is ez a szakma. Nem lehet ráunni. Aki kiszáll, nem emiatt teszi, hanem talán azért, mert sosem volt igazán a hivatása, más területen találta meg az elképzeléseit.

– Szellő Istvánnal összeforrt a nevük, civilben milyen a kapcsolatuk?
– Laktunk egy társasházban, jó barátok a férjemmel, ismerjük egymás gyerekeit. Amióta nálunk megszülettek az ikrek, ugyan megritkultak az összejövetelek, de azért alkalmanként tartunk kerti partit. Ha összekerül két ember, aki érti a szakmája lényegét, szimpátia nélkül is tud dolgozni, de azért az ilyen kapcsolat nagyban megkönnyíti a közös munkát.

– A gyermekei néznek híradót?
– Véletlenül látnak olykor, sosem direkt. De semmi jelentőséget nem tulajdonítanak neki, inkább azt kérdezik, miért nem szerepelek például show-műsorokban. (Nevet.) Nem értik még a munkám és nem is kell, hogy ezzel foglalkozzanak. Legutóbb az volt a nagy szám, hogy találkozhattak Wolf Katival.

– Ha két gyermek, munka mellett marad némi ideje, mivel lazít?
– Nincs különösebb hobbim, amikor van egy kis időm, lopva olvasok. Most már hosszabb regényeknek is neki merek állni, igaz, biztosan tovább tart a végére érni, mint középiskolás koromban. Néha mozira is jut idő, legutóbb a Star Wars: Az ébredő Erő című filmet néztük meg a férjemmel. Délben, mert aztán dolgozni mentem. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!